Annak ellenére, hogy a Paris Saint-Germain minden bizonnyal már a hétvégén bajnoki címet ünnepelhet, szinte biztos, hogy távozik a csapat vezetőedzője, Christophe Galtier, hiszen a Bajnokok Ligájában nem sikerült maradandót alkotni, ráadásul a Francia Kupát sem tudták Párizsba hozni.
A Goal információi szerint a PSG lehetséges új vezetőedzőinek listáját Luis Enrique vezeti, aki a tavaly év végi, katari világbajnokság után köszönt el a spanyol válogatott szövetségi kapitányi posztjától, azóta pedig nem vállalt új munkát.
A párizsiaknak azonban sietniük kell, ha le akarják szerződtetni az 53 esztendős spanyol trénert, ugyanis a hírek szerint a Tottenham és a Napoli is harcolna érte.
Az egyik fő kérdés a francia fővárosban, hogy ki fogja meghozni az erről szóló döntést, hiszen míg korábban a katari tulajdonosok minden döntésben részt vettek, tavaly nyáron Luis Campos stratégiai tanácsadó vállalta az új vezetőedző kinevezését, ám a gyenge szezon miatt kétségek merültek fel a francia médiában, hogy Campos ismét kap-e egyedüli felhatalmazást a témában.
Luis Enrique mellett egyébként Jose Mourinho, Thiago Motta és Marcelo Gallardo is szerepel a PSG listáján, de Abel Ferreirát, a Braga korábbi és a Palmeiras jelenlegi edzőjét potenciális meglepetésjelöltként emlegetik.

Ki a világ legjobb csatára?
Köszönjük, hogy szavazott.
Ki a világ legjobb csatára?
Ez is érdekelhet
- VIDEÓ: Szoboszlai Dominik döntötte el véglegesen a Német Kupa-döntő sorsát, nyert a Lipcse!
- NB I: Elengedte válogatott csatárait a DVTK
- Egy transznacionális labdarúgó-bajnokság segítene közelebb kerülni a nyugat-európai élcsapatokhoz?
- Londonból érkezhet támadó Benzema pótlására
- HIVATALOS: Szerződést bontott belga játékosával a Real Madrid!