Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Lionel Messi az MLS-ben pallérozódó Inter Miami FC-nél folytatja pályafutását. A hétszeres világbajnok párizsi otthonában fogadta a Munda Derportivo és a katalán Sport újságíróit, hogy egy ekszkluzív interjú keretein belül elmesélje, hogyan élte meg az elmúlt két évet, miért távozott a PSG-től, és hogy mi vezetett ahhoz, hogy végül az Inter Miamit választotta a Barcelona helyett:
A cikk lejjebb folytatódik
„Nem térek vissza a Barcelonához, az Inter Miamiban folytatom a pályafutásomat az Egyesült Államokban. Nagyon szerettem volna visszatérni, de azok után, amit 2 éve átéltem a távozásomkor, nem akartam újra ugyanabba a helyzetbe kerülni. Nem akartam, hogy a jövőm megint más kezében legyen”
„Úgy értesültem, hogy a visszatérésemhez el kellene adnia több játékost is a katalánoknak, mások fizetését pedig csökkenteni kényszerülne. Ezt nem akarom. Ezért azt a döntést hoztam, hogy az Egyesült Államokban folytatom. Európában nem akartam a Barcelonán kívül máshol folytatni, így elhagyom a kontinenst, s ezzel kikerülök a reflektorfényből. A döntésemkor természetesen figyelembe vettem a családom érdekeit is.”
Az argentin világbajnok természetesen kitért arra is, hogy miért kellett eljönnie Párizsból:
„Vegyes érzelmekkel távoztam a PSG-től. Az első év különösen nehéz volt, de a második már sokkal jobban sikerült, főleg az első 6 hónap. Ekkor már jól éreztem magam a családommal a városban, a csapatban is jól ment, de a vb után valami megváltozott. Összességében nehéz 2 év van mögöttem...”
Ezután Messi elmondta, mi is történt valójában közte, és a Barcelona között:
„Xavival rengeteget beszéltem az utóbbi időben egy esetleges visszatérésről, jóval többet, mint Joan Laporta klubelnökkel. Úgy tűnt, visszatérhetek, de nem így alakult. Úgy volt, a La Liga mindent elfogadott, ami ehhez kellett volna, de a klubnak túl sok áldozatot kellett volna hoznia értem.”
„Sok dologgal vádoltak már meg, amióta távoztam a Barcelonától, ezt nem akartam újra átélni. Ahogy az imént is elmondtam, nehéz volt számomra az elmúlt két év, a vb-t leszámítva nem élveztük, s ennek több oka van.”
„Az igazság az, hogy még addig sem jutottunk el a Barcával, hogy a szerződésről beszéljünk. Küldtek nekem egy ajánlatot, de semmi hivatalos. Sosem beszéltünk arról, mennyit keresnék a klubnál, szó sem volt a fizetésről. Ettől függetlenül szeretnék továbbra is közel maradni a csapathoz. Remélem, egy nap majd segíthetem a klubot, amit annyira szeretek.”
Végül a 35 éves játékos arról is beszélt, hogy nem a pénz motiválta a döntését:
„Ha a pénzen múlt volna a döntésem, Szaúd-Arábiába mentem volna. Nagyon sok pénzt ajánlottak nekem, de nem ez volt a lényeg. Az igazság az, hogy kicsit sem ez alapján hoztam meg a döntésem. Több európai csapattól is kaptam ajánlatot, de ahogy már mondtam, csak a Barcához szerettem volna igazolni, ha itt maradok. Így, hogy az nem jött össze, kipróbálok valami újat a tengerentúlon, Miamiban.”
Forrás: Mundo Deportivo
Kinek adnád 2023-ban az Aranylabdát?
Köszönjük, hogy szavazott.
Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.
Kinek adnád 2023-ban az Aranylabdát?
