Benjamin Mendy többmillió fontos keresetet indított a Manchester City ellen a ki nem fizetett bérek miatt. A csapat korábbi védője azt állítja, hogy nem kapott fizetést, miután 2021-ben nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolták meg.
Következő mérkőzés
A Sky Sports beszámolója szerint a 29 éves egykori City-védő a napokban nyújtotta be keresetét a Munkaügyi Bírósághoz.
Mint ismeretes, idén júliusban Mendyt ártatlannak találta az esküdtszék.
A francia védő az ez év júniusában kifutott szerződése lejártáig járó fizetésének visszatérítését kérte a többmillió fontra rúgó keresetben.
A játékos képviselője, a neves sportjogász, Nick De Marco úgy nyilatkozott:
„A Manchester City FC 2021 szeptemberétől nem fizetett semmilyen bért Mendy úrnak – miután különböző bűncselekmények miatt vádolták meg, amelyek alól később felmentették – egészen szerződése 2023 júniusi lejártáig”.
Benjamin Mendy a Premier League legdrágább védője lett, amikor a Manchester City 52 millió fontot fizetett érte a Monacónak 2017-ben.
Három trófeát nyert az égszínkék mezes csapattal, és tagja volt a 2018-ban világbajnok francia válogatottnak.
Mendy legutóbb 2021 augusztusában szerepelt a manchesteri klubban. Ezen a nyáron a francia elsőosztályú Lorient kínálta fel neki az esélyt, hogy két év után újra pályára lépjen.
A Manchester City egyelőre nem kommentálta a benyújtott keresetet.
