Újabb horvát vb-hős vonult vissza a válogatottól

Hozzászólások()
Getty Images
A veterán kapus is búcsút int a nemzeti tizenegynek.

A világbajnoki ezüstérmes horvát válogatottból Vedran Corluka és Mario Mandzukic után a Danijel Subasic is bejelentette, hogy nem lép többet pályára a nemzeti csapatban.

Az AS Monaco kapusa 2009 és 2018 között összesen 44 alkalommal állt a horvát válogatott kapujában, 2014-től számított első számú hálóőrnek.

- Itt az idő, hogy 10 év után búcsút mondjak a kedvenc szerelésemnek. Hosszú utat tettem meg 2008 óta, valóra vált a zárai "kis kapus" álma, és hosszú évek kemény munkáját követően viselhettem az 1-es, vagy a kedvenc 23-as számú mezemet. Már a világbajnokság előtt meghoztam a döntésemet, mert mindig is arról álmodtam, hogy egy vb-n zárhatom le a válogatott pályafutásomat. Mindenkinek magának kell megítélnie, hogy meddig tud játszani, és talán még nekem is belefért volna 1-2 év, de meg akarom adni az esélyt a kapus kollégáimnak, hogy megélhessék ugyanazt az álmot amit én. Ők a mi jövőnk. Az utam egy ezüsttel ért véget az általam szentként tisztelt mezben, amelyet mindig büszkén viseltem - írja Subasic a nyílt levelében, melyben természetesen köszönetet mond a családjának és a csapattársainak is.

- Egyetlen klubot sem lehet összehasonlítani azzal, amit akkor érzel, mikor a horvát mezt viselve meghallod a nemzeti himnuszt. Ez a szeretet sosem fog meghalni - zárja a levelét a veterán kapus.

Danijel Subasic a 2018-as világbajnokságon minden mérkőzésen pályára lépett, a legemlékezetesebb teljesítményt pedig a Dánia elleni büntetőpárbaj során nyújtotta. A kapus három tizenegyest is hárított a drámai mérkőzésen, továbbjuttatva ezzel csapatát, amely végül meg sem állt a fináléig.

A cikk lejjebb folytatódik

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Danijel Subasic Croatia Denmark World Cup 01072018

 

Következő cikk:
Goal infó: A Chelsea munkát ajánlana Petr Cech-nek
Következő cikk:
A Barca tagadja Neymar visszatérését, Valverde biztosan marad
Következő cikk:
Ezeket a meccseket nézhetitek ma a tv-ben
Következő cikk:
Jelentősen egyszerűsödhet a jegyvásárlás a magyar bajnoki meccseken
Következő cikk:
Olasz elsőosztályú csapatnál folytatja a Zalaegerszeg tehetsége
Bezárás