Hírek Élő eredmények
Alverca vs Sporting CP

ZiccerBET: Sima győzelemmel jut a legjobb 32 közé a Sporting CP?

15:00 CEST 2019. 10. 17.
Bruno Fernandes Sporting CP
Ma a Portugál Kupával kapcsolatban adunk tippet.

Tipprovatunkban ma az Alverca – Sporting CP portugál kupamérkőzés van terítéken. Lássuk, mit várunk mi ettől a találkozótól.

A hazaiak kiváló formának örvendenek, ugyanis az elmúlt 20 találkozójukon egyetlen vereséget sem szenvedtek és ezeken az összecsapásokon 16 alkalommal is győztesen hagyták el a pályát.

Ebből kifolyólag hazai pályán is olyannyira remek a mérlegük, hogy legutóbb még tavaly decemberben kapott ki pályaválasztóként az Alverca.

Az egyetlen bökkenő csupán az, hogy tették mindezt a portugál harmadosztályban, ahol azért közel sem Sporting szintű ellenfelekkel találkoznak hétről hétre.

A vendégek azonban nem rajtoltak túl jól a 2019/2020-as szezonban, hiszen csupán csak a 6. helyen állnak a Primeira Ligában és 7 fordulót követően máris jelentős a lemaradásuk a dobogós együttesek mögött.

A Sportingnál tehát lehetséges, hogy inkább a portugál kupára fókuszálnak majd annak érdekében, hogy a következő idényében is a nemzetközi porondon szerepelhessenek.

Az első lépést pedig véleményük szerint ma meg is teszik és sima győzelmet aratnak majd a harmadosztályú ellenfelükkel szemben.

ZiccerBET tipp: Alverca – Sporting CP – Hendikep 1:0) Sporting CP

A TippmixPro odds-a erre a kimenetelre: 1,70

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!