Hírek Élő eredmények
Tippelés

ZiccerBET: Mire megy egymással a két portugál együttes?

15:25 CET 2019. 10. 31.
Santa Clara Vitoria Setubal
Ma a Santa Clara – Setubal mérkőzés van terítéken, lássuk, mit várunk mi ettől a találkozótól.

Ma este mérkőzik meg egymással a Santa Clara és a Setubal a portugál bajnokságban.

A hazaiak és a vendégek sem indították jól a 2019/2020-as szezont a portugál élvonalban, de még igencsak sűrű a mezőny, így 1-2 győzelemmel akár a 4. helyre is könnyedén oda lehet érni.

A Santa Clara jelenleg csak a 10. pozícióban tartózkodik a táblázaton, de egy esetleges mai sikerrel máris a közvetlen élmezőny mögé zárkóznának.

A vendégek ezzel szemben csak a 13. helyet foglalják el a 18 csapatos portugál bajnokságban és mindössze 3 pontra vannak a kiesőzónától.

A mai tippünket azonban nem a tabellán elfoglalt helyezésekből állapítottuk meg, hanem sokkal inkább abból, hogy mindkét együttes igencsak kevés gólt szerzett ez idáig.

A hazaiak 4 találatnál járnak 8 fordulót követően, míg a vendégeknek csupán egyetlen egyszer sikerült betalálniuk az ellenfél hálójába, ráadásul a Santa Clara 6, míg a Setubal csak 5 gólt kapott eddig a szezonban.

Vélhetően tehát nem ez a két csapat játszotta ez idáig a legizgalmasabb mérkőzéséket, de ez szerintünk ma változni fog és nem fognak olyan jól zárni a védelmek, mint eddig.

Véleményünk szerint ma este mindkét együttes betalál majd, és ezzel megszakad a Santa Clara hihetetlen sorozata is, mégpedig az, hogy az elmúlt 12 találkozójukon mindig csak az egyik csapat szerzett gólt. De a vendégek is hasonló cipőben járnak, hiszen az ő mérkőzésieken is csak egyszer fordult az elő a legutóbbi 12 összecsapásukon, hogy mindkét gárda betaláljon.

ZiccerBET tipp: Santa Clara – Setubal – Mindkét csapat szerez gólt: Igen

A TippmixPro odds-a erre a kimenetelre: 2,15

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!