Hírek Élő eredmények
Honvéd

Visszatért régi címeréhez a Honvéd

13:45 CEST 2020. 08. 03.
Honvéd

Régi-új címerrel kezdi meg a 2020/21-es szezont a Budapest Honvéd labdarúgócsapata.

"A Honvéd 1991-től már használta ennek a címernek az eredeti változatát: a pajzs formájú címer a klub egyik tradicionális jelképe, és utal a Magyar Honvédséggel meglévő partneri viszonyra" - olvasható a klub hétfői közleményében, amelyből az is kiderült, hogy a címer újragondolt változata a törzsszurkolók munkáját dicséri. "A Kispest felirat nemcsak a csapat otthonát, Budapest XIX. kerületét jeleníti meg, hanem egyben a klub beceneve is, ahogy szurkolói sokszor hivatkoznak rá. Színvilága hangsúlyozza a egyesület piros-fekete színeit, a két arany oroszlán a kerület címeréből került be, az 1909-es évszám pedig a klub alapításának évét jelöli".

A klub azzal indokolta a változtatást, hogy a tavalyi tulajdonosváltás óta több fórumon is jelezték a szurkolók az igényüket a címerváltásra. A vezetők azután döntöttek a váltás mellett, hogy egyeztettek a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület (KLTE) vezetőivel, a szurkolói csoportok képviselőivel, a törzsszurkolókkal, és kikérték a csapat szimpatizánsainak véleményét egy online szavazás formájában. Utóbbiban a több mint tízezer szavazó 62 százaléka támogatta a címerváltást.

Az új idényben kupagyőztesként az Európa-liga selejtezőjében induló Budapest Honvéd a klub alapításának 111. évfordulóján jelentette be a címerváltoztatást.

A piros-fekete klub egy rövid visszatekintést is közölt a klub bő egy évszázados múltjáról, megemlékezve arról is, hogy „1909. augusztus 3-án a Tisztújító választmányi gyűlésen végleg megalakult a Kispesti Atlétikai Club nyolc szakosztállyal (atlétika, birkózás, kerékpár, ökölvívás, tenisz, torna, vívás és labdarúgás). (…) Az október 5-i közgyűlésén megszületett első elfogadott alapszabály, amelynek alapján a Belügyminisztérium a 1909. október 21-én hivatalosan is bejegyezte a Kispesti Atlétikai Clubot.”