Távozott a kolumbiai válogatott szövetségi kapitánya

Hozzászólások()
Getty Images
A tapasztalt szakember hat évig vezette a csapatot.

José Pékerman kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy már nem ő a kolumbiai válogatott szövetségi kapitánya.

Az argentin szakember a 2018-as világbajnokság után hosszasan egyeztetett a kolumbiai szövetséggel, de végül nem sikerült megegyezniük, így távozott a pozíciójából.

Pékerman 2012-ben vette át a kolumbiai csapat irányítását, és a 2014-es valamint a 2018-as világbajnokságra is kijutott az együttessel. A brazíliai tornán a nyegyeddöntőben a házigazda búcsúztatta őket, idén pedig a legjobb 16 között Anglia ellen estek ki büntetőpárbajban. Pékerman emellett két Copa Americán is vezette az együttest: 2015-ben kissé csalódást keltően a negyeddöntőben estek ki Argentína ellen, egy évvel később a centernáriumi tornán viszont bejutottak az elődöntőbe, de ott a végső győztes Chile állítota meg őket.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

A cikk lejjebb folytatódik

A szövetség a továbbiakban is számolt volna a 69 éves szakemberrel, így viszont egyelőre nem tudni, hogy hosszú távon ki fogja irányítani a válogatottat. A Venezuela és Argentína elleni barátságos meccseken így a technikai igazgató Arturo Reyes ül majd le a kispadra.

Pekerman

 

Következő cikk:
Meglepetésre kiesett a kupából az Atletico Madrid
Következő cikk:
Ronaldo gólja döntött: a Juventus nyerte az Olasz Szuperkupát
Következő cikk:
Ki az az Eder Militao, akiért a Real Madrid kifizetne 42 millió eurót?
Következő cikk:
Messi 400: Sosem felejtem el az elsőt és Ronaldinho passzát
Következő cikk:
Rutinos szlovák válogatott védőt igazolhat a Haladás
Bezárás