Sarri közölte Ronaldóval, hogy milyen poszton számít rá

Hozzászólások()
Getty/Goal
Az olasz mester a lehető legtöbbet akarja kihozni az ötszörös aranylabdásból.

A Goal értesülései szerint Maurizio Sarri, a Juventus újonnan kinevezett vezetőedzője a francia riviérán találkozott a nyaralását töltő Cristiano Ronaldóval, hogy beavassa a terveibe.

Az olasz mester kinevezése után az egyik legfőbb kérdés az volt, hogy milyen szerepet szán a portugál világklasszisnak.

Sarri az első torinói sajtótájékoztatóján elmondta, hogy bár a Chelsea-nél sokszor Eden Hazard klasszisa jelentette a különbséget, sokszor gondot okozott számára, hogy védekezésben nem igazán lehetett számítani a belga játékosra.

A korábban a Napolit is irányító szakembernek hasonló problémával kell szembenéznie Ronaldo esetében, de Fabio Paratici sportigazgatóval együtt felvázolta az ötszörös aranylabdásnak, hogy miként próbálja kihozni belőle a legjobbat.

Sarri klasszikus középcsatárként számít Cristiano Ronaldóra, akit az ellenfél kapujához minél közelebb szeretne használni, és reményei szerint a következő szezonban 40 gólt is szerezhet ennek köszönhetően.

A Juventus a következő szezonban elsősorban a 4-3-3-as és a 4-3-1-2-es játékrendszert fogja alkalmazni, és az előbbiben Douglas Costa és Federico Bernardeschi széljátékának köszönhetően Ronaldo számos oldalról érkező labdára számíthat a tizenhatoson belül, míg utóbbiban jóval szabadabb szerepkör vár rá, és mélységből is érkezhet a boxon belülre.

Ronaldo nagyra értékelte, hogy Sarri személyes találkozott vele, és tetszettek neki az új vezetőedző elképzelései, hamarosan pedig ismét összeülnek, hogy részletesebben is megbeszéljék a következő szezonra vonatkozó terveket.

A cikk lejjebb folytatódik

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Cristiano Ronaldo Juventus 2019

 

Bezárás