Hivatalos: Frank Lampardot kirúgták a Chelsea-től, Thomas Tuchel lehet útód!

Frank Lampard 2021
Getty Images

Az angol Telegraph értesülései szerint Frank Lampardot menesztették a Chelsea kispadjáról!

A londoni kékek mindössze 29 pontot szereztek ebben a szezonban és csak a kilencedik helyen állnak a bajnokságban, ráadásul az utolsó öt meccsükből csak egyet nyertek meg. Az FA-kupában állnak, hiszen a hétvégén a Luton ellen nyert az együttes. 

A Telegraph információi szerint eredetileg ma délelőttre edzést terveztek a Chelsea-nél, de jelezték a játékosoknak, hogy csak délután kell megjelenniük az edzőközpontban. 

Az ikon elhagyja a Stamford Bridge-t – írja a Goal.com angol kiadása, amely megjegyzi, hogy mindez 24 órával azt követően történik, hogy a csapat 3–1-re legyőzte a Lutont az FA-kupában. 

Hozzáteszik, hogy a Chelsea 220 millió fontot költött játékosvásárlásra a nyáron, ennk fényében még inkább kellemetlen a kilencedik hely. 

Ugyanakkor Timo Werner és Kai Havertz hosszú ideig formán kívül volt, de a Chelsea, mint csapat sem működtt a mérkőzéseken.

A Leicester elleni vereség (0–2) után kezdtek felerősödni a Lampard távozását követelő hangok, hiszen ez már a sokadik elveszített rangadója volt az együttesnek ebben a szezonban. 

Utódokról is szó esik már. Az egyik az a Brendon Rodgers, aki a Leicesterrel legyőzte a kékeket, de álltólag az esélyesek között ott van Thomas Tuchel, a PSG korábbi szakvezetője, aki talán Lőw Zsoltot is vinné magával Londonba, hiszen Párizsban is ő volt a segítője. Állítólag esélyes még Ralph Hasenhuttl, aki a Southamptonnál dolgozik és Gulácsi Péterék lipcsei főnöke Julian Nagelsman is. A szakmai múltja alapján némi meglepetés lenne Andrij Sevcsenko kinevezése, ám a volt Chelsea-csatár a tulajdonos Roman Abramovics barátjának mondhatja magát. 

FRISSÍTÉS!

A cikk lejjebb folytatódik

A Goal.com klubközeli forrásból úgy értesült, hogy Thomas Tuchel veszi át Lampard helyét a londoni kispadon. 

A hivatalos bejelentés: 

10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás csak a Goal olvasóinak az Unibeten! Kattints, regisztrálj és játssz kockázatmentesen!

Bezárás