Rebrov: Európában is sikeresek akarunk lenni

Hozzászólások()
Getty
A Ferencváros új edzője a saját és csapata céljairól nyilatkozott.

A Ferencvárosi Torna Club ma délelőtt sajtótájékoztatón mutatta be Szerhij Rebrovot, a csapat új vezetőedzőjét.

A Dinamo Kijevvel korábban két bajnokságot, kupát és Ukrán Szuperkupát nyerő edző már Európában is letette a névjegyét. A 2015/16-os szezonban továbbjutatta Dinamót a Bajnokok Ligája csoportköréből, egy évvel korábban pedig az Európa Ligában egészen a negyeddöntőig jutottak, és a menetelés közben többek között például az Evertont is búcsúztatták, miután hazai pályán 5-2-re verték az angol együttest.

A Ferencváros új szakvezetője a FradiMédiának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a zöld-fehér együttessel is szeretne a hazai sikerek mellett Európában is jó eredményeket elérni:

- Fontos, hogy megnyerjük a bajnokságot, a kupát és sikereket érjünk el Európában. Keményen fogok dolgozni, de ez csak akkor fog működni, ha a játékosok is szeretnének továbbfejlődni. Együtt könnyebben, és gyorsabban érhetjük el azt, amit szeretnénk.

Rebrov elmondta, hogy eddig minden klubjánál a hazai bajnoki cím és a nemzetközi szereplés volt a célkitűzés, ez pedig a Ferencvárosnál sincs másképp.

- Szeretek dolgozni, főleg olyan klubbal, amely nagy célokért küzd. Emlékszem a Ferencvárosra, amikor Dinamo Kijevvel játszottak, már akkor is egy ambiciózus csapat volt - mondta az ukrán edző.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Következő cikk:
Ekkora fizetéssel csábítaná el De Jongot a Barcelona
Következő cikk:
Emiliano Sala: A repülő úgy néz ki, mint ami szét akar esni
Következő cikk:
Ezeket a meccseket nézhetitek ma a tv-ben
Következő cikk:
Megúszta a műtétet a Real Madrid csatára
Következő cikk:
Marseille-ben vesz részt orvosin Mario Balotelli
Bezárás