Pochettino elárulta, hogy miért hagyta volna el a Tottenhamet

Hozzászólások()
Getty Images
Az argentin mester szerint másként döntött volna a sorsáról, ha BL-t nyernek.

A Tottenham Hotspur az elmúlt idényben Európa csúcsára érhetett volna, azonban a Bajnokok Ligája-döntőben végül 2-0-ra alulmaradtak a Liverpoollal szemben.

Most a londoni együttes mestere az elmúlt időszakot és a jövőjét is értékelte, minderről az ESPN-nek nyilatkozott Mauricio Pochettino.

- Egy klubtól való távozás mindig is ott motoszkál egy edző fejében, főleg azért, hogy új szakaszba lépjen a szakmai karrierje.

Például egy olyan fontos meccsen elszenvedett vereség, mint ami a BL-döntőben történt, ok lehetne arra, hogy távozzon a csapat menedzsere.

De úgy éreztem a finálé után, hogy most nem dobhatom be a törülközőt. Nem az a személy vagyok, aki elszalad és nem néz szembe a problémákkal.

Szeretem a kihívásokat és most újra kell építsünk a fejekben sok mindent, és ez engem nagyon is motivál. Szóval itt kell maradnom a Tottenhamnél.

Amennyiben viszont nyertünk volna a Liverpool ellen, akkor minden bizonnyal máshogy döntöttem volna.

A most 47 éves argentin szakember 2014 májusában érkezett a Spurs-höz a Southamptontól, és a BL-győzelem ennek az ötéves időszaknak a méltó lezárása lehetett volna, azonban erre még legalább egy idényt várnia kell.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

A cikk lejjebb folytatódik

Klopp Pochettino - Totenham Liverpool

 

 

Bezárás