Kezdődik az NB I-es szezon és mindjárt az első meccs az MTK–FTC örökrangadó lesz. Érdekes az elnevezés, hiszen például az Újpest többször játszott a Ferencvárossal, mint a kék-fehérek, mégis ez a pesti meccs kapta ezt a jelzőt.
A miértre rém egyszerű a válasz: a két csapat nagy riválisa volt egymásnak a harmincas évekig. 1903 és 1929 kizárólag a két csapat valamelyike kapta az aranyat, aztán 1930-ban megérkezett közéjük az Újpest, de addigra már kialakult a rivalizálás. A FTC és az MTK összesen 54 bajnoki címet nyert (31–23), ami közel a fele a lejátszott szezonoknak, a zöld-fehérek az első, a kék-fehérek a második helyen állnak ebben az összevetésben.
Eddig 212 alkalommal találkoztak a csapatok, a Ferencváros 87-szer, az MTK 75-ször nyert és 50 találkozó lett döntetlen. Akadtak nagy sorozatok, például az első nyolc meccsen az MTK nem tudott nyerni, aztán a kékeknek volt egy sorozata, amikor tizenkét bajnokiból tizenegyszer nyertek és egy lett döntetlen. A legkomolyabb széria mégis a Ferencvárosé volt, amely 1971. május 12. és 1983. április között huszonhárom meccsen maradt veretlen az ősi rivális ellen. A legtöbb gólt egy meccsen 1924-ben hozták össze, amikor az MTK 11:2-re nyert – jó derbi lehetett.
Hogy a meccs a 2000-es évek elején sem veszített semmit az értékéből azt mutatja az alábbi videó, amelyben 8:30-tól Torghelle Sándor a főszereplő. A 2004-es meccsen az MTK 1–0-ra nyert, ami nem csoda, hiszen a Ferencvárosból három játékost is kiállított Juhos Attila játékvezető. A végén pedig Torghellét is, aki utána azt nyilatkozta, hogy Lipcsei Péter arcon köpte.
Következő mérkőzés
A Ferencváros játékosa, akkor így nyilatkozott a Nemzeti Sportnak: „Igen, leköptem Torghelle Sándort, mert egyszerűen nem tudtam elviselni, amit addig kaptam tőle. Hogy jön egy huszonkét éves fiatal ahhoz, hogy egy nála sokkalta idősebb, többszörös válogatott, a magyar futballban már többszörösen bizonyító labdarúgóval így beszéljen és így viselkedjen. »Lófejű, g..i« – mondogatta rendszeresen, vigyorogva vágta a képembe, hogy nekem az ügetőn a helyem, és végig szinte arra játszott, hogy megalázzon, fölhergeljen. Nem tűröm el sem tőle, sem mástól az ilyen viselkedést… Én huszonkét éves koromban tiszteltem az idősebb futballistákat, nem vettem volna a bátorságot az effajta gusztustalan viselkedéshez. Előbb bizonyítson, mutassa meg, hogy van valami köze a futballhoz, nem pedig csak »nagy arca« van, amellyel megutáltatja magát mindenkivel. De találkozunk mi még egymással!”
Torghelle sem fogta vissza magát a sportlapban: „…jó, jó, lehet, hogy olyasmit mondtam, amit nem kellett volna, talán megsértettem vele Lipcseit, hogy azt állítottam: hármas befutó, de hát úgyis tudja mindenki, hogy őt fociberkekben ilyenekkel csúfolják… Ment a zrika, de nem hittem volna, hogy a dolgok idáig fajulnak. Lipcsei néhány centiről arcon köpött, és ha akkor nem fognak le, én nem is tudom, hogy mit csinálok vele. Káromkodtam, szidtam, és a bíró engem állított ki, nem pedig azt, aki futballistához méltatlanul köpött. Azt sem értem, honnan veszi a bátorságot Lipcsei Péter, hogy a meccs után bejöjjön az MTK öltözőjébe, és hangoskodjon. Még szép, hogy kitoltam onnan, mert neki ott semmi keresnivalója. Hallom, fenyegetőzik, de én nem félek senkitől…”
.jpg?auto=webp&format=pjpg&width=640&quality=60)