NB I: Nem bírt egymással az Újpest és a Honvéd, először tudott nyerni a Kisvárda

Hozzászólások()
MTI
Az újonc szolgáltatta a nap meglepetését.

Szombat délután öt mérkőzést rendeztek meg az OTP Bank Liga 7. fordulójából.

Kora délután a Debrecen a Haladás gárdáját látta vendégül, de Herczeg András csapata csak az 1 pontot tudta otthon tartani. A debreceniek Takács Tamás góljával szereztek vezetést, de erre egy másik Tamás, nevezetesen Priskin tudott reagálni még az első félidő vége előtt. A szünet után gól már nem született, 1-1-es döntetlennel ért tehát véget a mérkőzés.

DVSC Haladás

A párosítások alapján a játéknap legizgalmasabb meccsének az Újpest és a Budapest Honvéd összecsapása ígérkezett. Ehhez képest az első félidő igencsak csalódást keltő volt, a folytatásban pedig az sem segített, hogy leszakadt az ég. Az eső miatt felázott gyep gyakran megnehezítette a játékosok dolgát.

A 75. percben végül Novothny bevette a Honvéd kapuját, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A visszajátszásokból viszont kiderült, hogy téves döntés született.

A lesgólt leszámítva a 84. percben járt a legközelebb a vezetés megszerzéséhez az Újpest, ekkor Obinna fejese a kapufát találta el.

Érvényes találat végül nem született, így 0-0-s döntetlennel ért véget az Újpest és a Honvéd mérkőzése.

A nap legnagyobb meglepetését kétségkívül a Kisvárda szolgáltatta. A nyeretlen újonc az eddig csupán egy vereséget elszenvedő MTK otthonában szerezte meg az első győzelmét Vári Barnabás büntetőből szerzett góljával.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Az NB I szombati eredményei:

Debrecen 1 - 1 Haladás

Diósgyőr 0 - 0 Paks

MTK 0 - 1 Kisvárda

A cikk lejjebb folytatódik

Mezőkövesd 2 - 0 Puskás Akadémia

Újpest 0 - 0 Honvéd
 

Újpest Honvéd

Következő cikk:
A Real Madrid és a Sevilla is kikapott, de továbbjutottak a Spanyol Kupában
Következő cikk:
Meglepetésre kiesett a kupából az Atletico Madrid
Következő cikk:
Ronaldo gólja döntött: a Juventus nyerte az Olasz Szuperkupát
Következő cikk:
Ki az az Eder Militao, akiért a Real Madrid kifizetne 42 millió eurót?
Következő cikk:
Messi 400: Sosem felejtem el az elsőt és Ronaldinho passzát
Bezárás