Hírek Élő eredmények
NB I

NB I: bekerült egy ötös az év végi értesítőbe

22:12 CEST 2021. 05. 07.
Kovesd–MTK
A Mezőkövesd kiváló játékkal, 5–1-re nyert a vendég MTK Budapest ellen a 33., forduló nyitómérkőzésén.

Nyerj 8 millió forintot az Unibeten! Ingyenes tippjáték a szombati Barcelona–Atletico Madrid rangadóra! Kattints, regisztrálj és tippelj a meccs kezdetéig!

Már az első percben vezetést szerezhettek volna a vendégek, de Varga ziccert rontott. A kihagyott lehetőség gyorsan megbosszulta magát, mivel Pintér Attila csapata bő negyedóra elteltével első helyzetéből betalált. A folytatásban nyomott az MTK és közel volt az egyenlítéshez, de a helyzetek újra kimaradtak, a Mezőkövesd pedig Vutov remek gólpasszának és Nagy higgadt befejezésének köszönhetően nem sokkal a szünet előtt megduplázta előnyét.

Az előzetesen tét nélkülinek tűnő összecsapás viszonylag gyorsan átment „élesbe”, miután Ferreira öngólja után már hárommal vezettek a borsodiak, akiknek legalább ötgólos sikerre lett volna szükségük ahhoz, hogy a tabellán az MTK előtt végezzenek. A Mezőkövesd a második félidő közepére már el is érte 5–0-s előnyt, azonban a Ferencváros ellen rontó Szappanos újra hibázott, mivel teljesen felesleges helyzetben hozott össze egy büntetőt az ellenfélnek, amely ezt Varga révén értékesítve végül maga mögött tartotta a Mezőkövesdet.

Az 55. születésnapját ünneplő Pintér Attila csapata ezt megelőzően hat fordulón át volt nyeretlen az élvonalban, amelyet – a kupagyőztes Újpest eredményétől függően – a hetedik, vagy nyolcadik helyen zár majd. Az MTK pedig hatodik, vagy hetedik lesz, mivel a lila-fehérek győzelemmel mindkét gárdát megelőznék.

Mezőkövesd Zsóry FC–MTK Budapest 5–1 (2–0)

Mezőkövesd, 800 néző, v.: Káprály
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos –  Farkas D., Katanec, Szeles (Martic, a szünetben), Vajda – Besirovic, Karnyickij, Cseri – Vutov (Bencze, 68.), Jurina (Diallo, 86.), Nagy D. (Chrien, 62.)
MTK Budapest: Mijatovic – Perkovic (Palincsár, 62.), Ferreira, Nagy Zs. – Alho (Ikenne–King, 73.), Dimitrov, Mezei (Cseke, 62.), Balázs B. (Varju, 40.) – Vancsa (Miovski, 62.), Varga R., Prosser
Gólszerzők: Jurina (17.), Nagy D. (42.), Ferreira (53., öngól), Vajda (61.), Vutov (64.), illetve Varga R. (79., 11–esből)
Sárga lap: Vajda (38.), Szaappanos (78.), Mijatovic (78.), Ferreira (78.), illetve Varju (42.), Palincsár (76.),

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A Ferencváros a Honvéd ellen fejezi be a bajnokságot és a zöld–fehérek sikere 1,54–szeres pénzt fizet.