Mutatjuk a Fradi további menetrendjét az európai kupaporondon

Hozzászólások()
Ferencváros Fradi Dinamo Zagreb
MTI
Nem lesz egyszerű dolga a budapesti zöld-fehéreknek, de nem lehetetlen elérniük a csoportkört.
Mint ismert, a Ferencváros 4-0-ás vereséget szenvedett hazai pályán a BL-selejtezőben a Dinamo Zagrebtől.

Ezzel az is eldőlt, hogy a budapesti zöld-fehérek az Európa Liga-playoff körében folytathatják, míg a zágrábiak a Rosenborggal vívnak majd a BL-főtábláért.

Már az augusztus 5-i sorsoláson eldőlt, hogy BL-selejtezőből való kiesés esetén a Ferencváros a Maccabi Tel Aviv - Suduva párharc győztesével találkozik majd az EL-playoffban. Az odavágón a litván csapat volt a jobb, hiszen idegenben tudtak 2-1-es sikert aratni. 

Azonban amennyiben az izraeli gárdának sikerül megfordítania a párharcot, akkor déjá vu érzése lehet majd mindkét klubnak, hiszen tavaly az EL-selejtező első körében már megmérkőztek egymással, akkor a budapesti 1-1 után hazai pályán 1-0-ra a Maccabi nyert, és továbbjutott.

A cikk lejjebb folytatódik

A párharc első mérkőzésére augusztus 22-én, csütörtökön kerül sor a Maccabi Tel-Aviv vagy a Suduva pályaválasztásával, a visszavágót pontosan egy héttel később rendezik meg.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Sigér Dávid Ferencváros Dani Olmo Dinamo Zagreb

Bezárás