MessiGOAL

Messi: Szívesen lennék sportigazgató, szerezném meg akit én akarok

Lionel Messi ismét nyilatkozott, ezúttal vasárnap a LaSextának adott interjújában beszélt a nyári átigazolási mizériájáról és a jövőjéről. Mint ismert, a szerződése 2021-ben jár le, így nyáron szabadon távozhat - ha akar.

"Igaz, hogy a nyáron nagyon rossz időszakom volt. Azt hittem, hogy az én időm véget ért és változásra van szükségem. Tudtam, hogy ez az év az átmenetről szólt. Tovább akartam küzdeni a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban - menni akartam."

Beszélt arról a döntéséről, amit a nyáron meghozott és amivel az átigazolási időszakban a sajtó elé állt.

"Szörnyű döntés volt, nagyon nehéz volt meghozni. Nehéz lett volna életem klubját elhagyni, nem hiszem, hogy van ennél jobb város. A családom nem is akart elköltözni. Már Luis Suarez esete motoszkált a fejemben. Ingyen ment el és olyan csapathoz írt alá két évre, amely ugyanazokért a dolgokért harcol, amiért mi. Lehetetlennek tartom, hogy a Real Madridnál vagy az Atleticonál kössek ki."

A cikk lejjebb folytatódik

Messi a nyilatkozatában élesen kritizálta a Barca korábbi elnökét, Bartomeut - elmondása szerint olyan dolgokat szivárogtatott ki, amelyek gazfickóként ábrázolták őt. Az argentin félisten szerint az emberek anélkül beszélnek róla, hogy ismernék a helyzetét és olyan dolgokat hisznek el, amelyek nem mindig igazak. Messi jelenleg jól van és küzdeni szeretne a célokért - tudja, hogy nehéz időszakot él át a klub és a csapat, nehéz lesz visszajutni oda, ahol korábban tartottak - ráadásul "nehéz lesz minőségi játékost szerezni, mert nincs pénz."

A nyári szándéka ellenére különleges kapcsolat fűzi Barcelonához. 

"A klubnál és a városban nőttem fel, régebb óta élek itt, mint a saját országomban. A klub mindent megtett, hogy játékosként és emberként is formáljon. Ez egy szerelmi viszony köztünk. A klub egyik rajongója vagyok. Tudom, hogy rengeteg ember szeret és akarja, hogy maradjak. Én is tudom, hogy vannak olyanok, akik a történtek után már nem úgy tekintenek rám, ahogyan korábban tették. Nem tudom, hogy megyek-e vagy sem, de ha megyek, akkor szeretném a lehető legjobb módon tenni. Ha megyek, szívesen visszatérnék ide, hogy a városban és a klubnál dolgozzak. Barcelona sokkal nagyobb bármely más játékosnál."

Mikor dől el Messi sorsa? 

"Az év végéig semmi nem dől el, a szezon végéig várni fogok. Arra koncentrálok, hogy címeket szerezzek."

A 34 éves Messinek nem sok ideje van már az aktív karrierjéből - mit tervez utána?

"Barcelonában maradok, szeretnék valamilyen formában visszatérni a klubhoz - ezt akarom. Valamit a futballal kapcsolatban fogok csinálni. Nem látom, hogy edző lennék, de szívesen lennék sportigazgató és szeretném meg azokat a játékosokat, akiket én akarok."

Regisztrálj az Unibet oldalán, tippelj és nyerj. Goal olvasóknak extra 10 000 Ft bónusz!

Melyik csapat nyeri a Bajnok Ligája 2023/24-es kiírását?

3903 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Melyik csapat nyeri a Bajnok Ligája 2023/24-es kiírását?

  • 268Arsenal
  • 593FC Barcelona
  • 506Bayern München
  • 1171Manchester City
  • 1157Real Madrid
  • 208Más
3903 Szavazatok
Hirdetés