Ha a La Liga véleménye számít – miért ne számítana? – akkor Lionel Messi ezen a nyáron nem nagyon hagyja el a Barcelonát. A liga úgy véli, hogy az argentin csak akkor hagyhatja el a klubot, ha valaki kifizeti a 700 millió eurós, szerződésben rögzített, kivásárlási árat.
Messi azzal az indokkal jelentette be távozási szándékát, hogy a klubbal kötött megállapodásban szerepel egy záradék, amely értelmében ingyen elmehet. Viszont ez a passzus júniusban lejárt, ám a játékos ügyvédei arra hivatkoznak, hogy a szezon augusztusban ért véget, így a júniusi határidő nem érvényes.
A spanyol bajnokság legfőbb irányító testülete most kijelentette, hogy Messi 2021-ig tartó szerződésének minden feltétele érvényben marad. Vagyis csak akkor mehet el, ha valaki kifizeti a garantált kivásárlási árat – ha csak a Barcelona ebből nem enged.
A La Liga honlapján található hivatalos nyilatkozatban így fogalmaznak: „Az elmúlt napokban a médiában megjelent különböző, olykor egymásnak is ellentmondó, értelmezésekkel kapcsolatban a liga fontosnak tartja a kérdések tisztázását. A szerződés jelenleg hatályos és rendelkezik egy felmondási záradékkal, amely arra az esetre vonatkozik, ha Lionel Messi egyoldalúan fel akarja bontani a megállapodást. Az alkalmazott előírásoknak megfelelően, a Liga addig nem hajtja végre a játékos szövetségből való törléséhez szükséges előzetes vízumprocedúrákat, amíg nem fizették ki az említett záradékban szereplő összeget.”
Vagyis a helyzet egyszerű, illetve nagyon is bonyolult: Messi nem akar a Barcelona játékosa maradni, de nem mehet sehova, ameddig ki nem fizetik az érte járó átigazolási díjat.