Marco Rossi már azzal is foglalkozott, hogy felhagy az edzősködéssel

Hozzászólások()
Marco Rossi Hungary NT coach 09032020
AA

A magyar válogatott és Marco Rossi sikereire immár Olaszországban is felfigyeltek. A szakemberrel a Punto Nuovo Radio készített interjút a törökök legyőzését és a feljutást követően. 

„Amióta itt vagyok két osztállyal kerültünk feljebb, hiszen a C-ben voltunk és már az A-ra készülünk – mondta a szövetségi kapitány. – Nem nagyon van idő örülni, mert már készülök az ellenfelekből.”

Rossi felelevenítette, hogy nyolc évvel ezelőtt vállalt Magyarországon munkát először.

„A világ megismerése, az új tapasztalatok iránti nyitottság sokat segtett. 2012-ben kezdtem Magyarországon dolgozni és akkor válaszút elé kerültem. Sikeres leszek, vagy befejezem az edzői munkát és keresek valami más állást, amiből el tudom tartani a családomat.” 

A szövetségi kapitány számára fontos a család emiatt is esett neki rosszul, amikor az egyik klubjától távoznia kellett és nem csak őt bántották. 

„A feleségem mindenhova követett és nevelte a gyerekeket. Annak idején a Scafatesevel csodát tettünk, amikor kaptunk egy csapatot és kihacroltuk a bennmaradást, pedig gyenge együttes volt, alig volt a klubnál személyzet, de mégis sikerült elérni a célt, de a klub végül nem nevezett a következő szezonra. Aztán Cavában úgy indultunk, hogy az elnök mulasztásai miatt hét pontot vontak le a csapattól és egy hazai döntetlen után felmentettek. Még a feleségemet is szidták, amikor eljöttünk, ez egy fájó seb.”

A szakembert természetesen megkérdezték Szoboszlai Dominik sorsával kapcsolatban is 

A cikk lejjebb folytatódik

„Olyan képességei vannak, mint nagyon keveseknek és még a legjobb bajnokságokban is kevesen lőnek úgy, mint ő. Fejődnie kell még abban, ahogy támadásból védekezésbe megy át, illetve a védekezés minden területén javulnia kell. Ha Olaszárszágba igazol, akkor gyorsan kész játékos válik velőle. Egyszer már közel volt a Milanhoz, de a Napoli is kereste. Örülnék, ha Olaszországba szerződne, mert akkor mehetnénk együtt pizzázni.”

A kapitány beszélt még arról, hogy a magyar a legnehezebb nyelv a világon és arról is, hogy miért nem dolgozik Olaszországban. 

„Olaszországban az edzők között nem a tehetség számít, sosem volt lehetőségem normál körülmények között dolgozni, annak ellenére, hogy voltak sikereim. Itt fontosak a kapcsolatok, ismerni kell valakit, hogy lehetőséget kapj. Ha nyitsz a világra, akkor több a lehetőség.”

Bezárás