Marco Rossi: Győzelmekkel szeretnénk kezdeni a Nemzetek Ligáját

Hozzászólások()
MLSZ
Rossi megtartotta első sajtótájékoztatóját a magyar válogatott szövetségi kapitányaként.

A szövetségi kapitányként első mérkőzéseire készülő Marco Rossi sajtótájékoztatóján elmondta: a kerettagok nagy része a hétfői első edzést megelőzően megérkezett Telkibe, Kádár Tamás és Gulácsi Péter este csatlakozik a társakhoz, az Egyesült Államokban légióskodó Stieber Zoltán pedig kedden ér haza Magyarországra.

- Számomra is új a jelenlegi helyzet, hiszen korábban klubcsapatokat edzettem, ahol jóval több idő állt rendelkezésre a játékosok felkészésítésére, könnyebben beleláttam a fejükbe, megismertem a gondolkodásukat. Jelenleg az idő az egyik legnagyobb ellenfelünk, hiszen mindössze néhány napunk van a csapat felkészítésére, de a válogatott játékosai vannak annyira profik, hogy az idő rövidsége ellenére sikerrel járjunk - fogalmazott Marco Rossi. 

- Az ellenfelektől függetlenül két győzelemmel szeretnénk kezdeni a Nemzetek Ligáját, mert legyenek bármilyenek a körülmények, aki nem győzelemre készül, az már a kezdés előtt elveszítette a mérkőzést. Szeretnék olyan környezetet kialakítani a válogatottnál, hogy szívesen jöjjenek haza a futballisták a nemzeti csapatba, de természetesen a pályán töltött idő vonatkozásában szigorú szabályok szerint dolgoznak majd a játékosok.

A sajtótájékoztató második részében az adidas új mezében feszítő Szalai Ádám és Fiola Attila válaszolt az újságírók kérdéseire. A Hoffenheim támadója jól kezdte az idényt, már három gólnál jár a Bundesligában, és bízik benne, hogy a válogatottnak is segítségére lehet a soron következő mérkőzéseken.

- Örülök, hogy nincsenek már barátságos mérkőzések, és a Nemzetek Ligája elindulásával két lehetőségünk is van, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra - fogalmazott Szalai. 

- A tétmérkőzések előtt nem optimális, hogy mindössze öt napunk van a felkészülésre az új szövetségi kapitánnyal, de lehet, hogy éppen erre van szükségünk ahhoz, hogy ismét sikeresebb időszak következzen a válogatott életében. A célunk, hogy valami elinduljon ezen a két mérkőzésen, és sikeresebbek legyünk, mint az előző időszakban. Motiváltan várom a finnek és a görögök elleni mérkőzéseket, igyekszem a lehető legjobbat kihozni magamból. Úgy tekintek magamra, hogy korom és pályafutásom alapján is vezérszerepet töltök be a válogatottnál, ennek megfelelően igyekszem segíteni a fiatalokat és természetesen a szövetségi kapitányt is a munkájában.

Fiola Attila hozzátette: mindössze négy nap áll Marco Rossi és stábja rendelkezésére, hogy kialakítsa a csapat játékát, és ahhoz, hogy ez jó eredményekkel párosuljon, a kerettagoknak a maximumot kell adniuk a felkészülés során.

- Négy nap alatt nem lehet csodát tenni, nekünk, játékosoknak az a dolgunk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a jó eredmények érdekében - fogalmazott az EL-főtáblás MOL Vidi védője.

Szalai Ádám Fiola Attila magyar válogatott

A válogatottal kapcsolatos hír az is, hogy az Aranycsapat által is viselt meggypiros mezeket idézi a magyar labdarúgó-válogatott új szerelése. A felsőrészek tervezésekor a márka szem előtt tartotta, hogy a magyar közönség inkább a tradicionális viseletet részesíti előnyben a pályán, ezért is ötvözték a korábbi adidas mezeknél is használt piros-fehér-zöld színösszeállítást az új textilek fiatalosabb, dinamikus motívumával. Újdonságként került a mezekre a nemzeti címer mellé az 1901-ben alapított Magyar Labdarúgó Szövetség emblémája, amely a szerelések hamisíthatóságát hivatott minimalizálni. 

A cikk lejjebb folytatódik

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

magyar válogatott új meze

(Forrás: MLSZ)

Következő cikk:
A Bayern München idegenben nyerte a 2019-es év első Bundesliga-meccsét
Következő cikk:
Hivatalos: Portugál támadót igazolt a Kisvárda
Következő cikk:
Harry Kane-t választották 2018 legjobb angol focistájának
Következő cikk:
Megvannak a Spanyol Kupa negyeddöntőinek párosításai
Következő cikk:
Hétvégi tippajánló - Ezúttal az olasz bajnokságból
Bezárás