Komoly változások jönnek a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában

Hozzászólások()
A következő idénytől módosulnak a kvalifikációs szabályok.

Korábban is lehetett tudni, hogy változnak a szabályok, az UEFA pedig kedden tette közzé hivatalosan is azokat a módosításokat, amelyek a 2018/19-as idényre vonatkoznak a BL-el és EL-el kapcsolatban. Nem szedjük szét a két versenysorozatot, mert vannak összefüggések köztük.

- A Bajnokok Ligájában eddig huszonkét csapat került be egyenes ágon a csoportkörbe, ezt követően huszonhat együttes,

- A legjobb tíz európai ország bajnokai mellett a legjobb négy bajnokság - a német, a spanyol, az olasz, az angol - legjobb négy klubja is automatikusan csoportkörös lesz, ahogy az ötödik és hatodik bajnokság - francia és orosz - másodikjai is, illetve a Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztesei is,

- A harminckét helyből fennmaradó hat hely közül kettő marad ún. “liga-ágon”,

- A "bajnoki ág"-on pedig a továbbiakban négy helyet lehet kiharcolni. Itt 44 bajnokcsapat harcol a 4 helyért, öt körön (előselejtező, három selejtezőkör és a playoff) keresztül. A leendő magyar bajnok az első, már nem előselejtezős körben csatlakozik a 11-54. bajnokság győzteseként. Mivel korábban 42 bajnokcsapat harcolt 5 helyért, a mostani változtatás nehezíti a magyar bajnok bejutását,

Champions League Logo

- Ehhez képest azonban a következő idényben minden BL-selejtezős csapat esélyt kap az EL-csoportkörbe jutásra,

- Az Európa-ligában 17 csapat kerül automatikusan a negyvennyolc csapatos csoportkörbe a legjobb tizenkét bajnokságból. Melletgtük tíz csapat a BL-en keresztül jut be: hat a "liga-ágról", valamint a" bajnoki ág" playoff-jának négy vesztese is az EL csoportkörében folytathatja,

- A BL-ből kiesett csapatok egy bajnoki ágon juthatnak be az EL-be, számukra nyolc hely szabad. A “második fordulóban” az előselejtezőkben és az első selejtezőkörben kiesett húsz csapat méri össze erejét. A tíz győztes a BL második selejtezőkörében kiesettekkel méri össze erejét, a playoff-ban pedig az előző kör tíz győzteséhez a BL harmadik selejtezőköréből kiesett hat csapat csatlakozik,

A cikk lejjebb folytatódik

- Az EL-selejtezőinek alanyi jogú részvevői, azaz a “liga-ágon” szereplők tizenhárom helyért harcolnak meg, a magyar csapatokat még nem érintő előselejtezővel együtt öt selejtezőkörön keresztül. A negyedikben, azaz a harmadik selejtezőkörben a BL "liga-ágának" második körében kiesett három csapat is beszáll a versenybe.

Az első ránézésre bonyolultnak tűnő új rendszerről további részletekért, valamint a selejtezők és visszavágóik BL-es és EL-es időpontjaiért kattintsatok az UEFA oldalára itt.

Europa league logo

Következő cikk:
Idegenben nyert a Hertha: megvan Dárdai Pál 50. győzelme
Következő cikk:
Győzelmével tapad a Liverpoolra a Manchester City
Következő cikk:
Mbappé nem zárta ki a Madridba igazolás lehetőségét
Következő cikk:
Elhunyt az Újpest és a magyar válogatott egykori játékosa
Következő cikk:
Ferdinand: Jorginho nem tud futni, védekezni és előkészíteni
Bezárás