Közel a megegyezés Sarri és a Chelsea között

Hozzászólások()
Getty Images
Antonio Conte napjai meg vannak számlálva Londonban.

A Chelsea hamarosan bejelentheti Maurizio Sarrit a csapat új edzőjeként, miután a Kékek közel járnak a megegyezéshez az olasz mesterrel, aki évi 5 millió fontot kereshetne Londonban.

A Goal információi szerint a Chelsea hajlandó kifizetni a Napolinak a Sarri szerződésében található 8 millió fontos kivásárlási árat. Erre annak ellenére is szükség van, hogy a Napoli korábban már bejelentette, hogy a következő idénytől Carlo Ancelotti veszi át a csapat irányítását.

Ugyan a Chelsea hivatalosan még nem menesztette Antonio Contét, már csak idő kérdése, hogy Roman Abramovic mikor int búcsút a 2017-ben bajnoki címet szerző edzőnek. 

Sarri két évre írhat alá a londoni együttesnél, és ez lehet az 59 éves szakember első vezetőedzői munkája Olaszországon kívül. 

Maurizio Sarri edzői pályafutása legjobb eredményét a 2017/18-as szezonban érte el a Napolival. Az együttes 91 pontot szerzett a Serie A-ban, de még ez sem volt elég a bajnoki címhez. Ennek ellenére többek között Pep Guardiola is többször dícsérte Sarri munkáját, elsősorban a csapata által produkált látványos, progresszív futball miatt.

Amennyiben létrejön a megegyezés a felek között, Sarri komoly átalakításokba foghat a Chelsea-nél, és a legfőbb feladata a Bajnokok Ligája indulás kiharcolása lesz, miután Contéval az együttes csupán az ötödik helyen végzett.

A cikk lejjebb folytatódik

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Maurizio Sarri Antonio Conte Napoli Chelsea 2017-18

 

Következő cikk:
A Bayern München idegenben nyerte a 2019-es év első Bundesliga-meccsét
Következő cikk:
Hivatalos: Portugál támadót igazolt a Kisvárda
Következő cikk:
Harry Kane-t választották 2018 legjobb angol focistájának
Következő cikk:
Megvannak a Spanyol Kupa negyeddöntőinek párosításai
Következő cikk:
Hétvégi tippajánló - Ezúttal az olasz bajnokságból
Bezárás