Kihirdették az U21-es válogatott keretét a svédek és a belgák ellen

Hozzászólások()
mlsz.hu
Két nagyon nehéz meccs előtt áll korosztályos válogatottunk.

Michael Boris szövetségi edző kihirdette a szeptember 7-i, svédek elleni idegenbeli, és a szeptember 11-i, Belgium ellen hazai Eb-selejtezőkre készülő U21-es válogatott keretet, adta közre kedden az mlsz.hu.

A magyar U21-es válogatottnak továbbra is megvan az esélye arra, hogy megszerezze Eb-selejtező csoportja első két helyének valamelyikét, de jelenleg lépéshátrányban van két riválisa, a belga és a svéd válogatottal szemben. Ez azt jelenti, hogy az előttünk álló két selejtezőnek kiemelt jelentősége lesz, a svédek és a belgák elleni jó eredményekkel ledolgozhatjuk a hátrányt, és élessé tehetjük a versenyfutást az októberi utolsó két forduló előtt.

Michael Boris szövetségi edző a mérkőzések előtt kihirdette 24 fős keretét, melyből több kulcsember is hiányzik: Sallói Dániel ezúttal az A-válogatottba kapott meghívót, a csapatkapitány, Kecskés Ákos, valamint Szoboszlai Dominik pedig sérülés miatt nem vállalhatja a szereplést a találkozókon. Tóth Bence tagja ugyan a keretnek, de a svédek ellen eltiltás miatt nem léphet pályára, csak a belgák ellen számíthat rá a szakmai stáb. Érdekesség, hogy a keretben tíz olyan labdarúgó is helyet kapott, aki 1998-ban vagy később született, és még a következő U21-es Európa-bajnoki kiírásban is szerepelhet majd.

Sallói Dániel Bíró Bence magyar u21-es válogatott

- Sosem jó, ha egy csapat nem számíthat a kapitányára, és Kecskés Ákos mellett is vannak hiányzóink, de az elmúlt időszakban mintegy negyven játékos kapott lehetőséget a bizonyításra, és pontosan tudjuk, kikkel pótolhatjuk a kieső kulcsembereket. Nagyon örülök, hogy Sallói Dániel személyében újabb fiatal játékos mutathatja meg magát az A-válogatottban, természetesen rá és a többi hiányzóra is igaz, hogy továbbra is a csapatunk tagjának tekintjük őket, és értük is küzdünk a következő két mérkőzésen. Fontos mérkőzés vár ránk Svédországban, amelyen mindenképpen meg kell szereznünk a három pontot ahhoz, hogy versenyben maradjunk a továbbjutásért. Játékosaim eddig minden mérkőzésen nagyszerű hozzáállással léptek pályára, úgy gondolom, most sem lesz másként, ezért bár roppant nehéz találkozó előtt állunk, optimistán várom az összecsapást - mondta el Michael Boris.

Michael Boris

A válogatott jövő szerdán utazik el Svédországba, a pénteki összecsapást Falkenbergben rendezik, 18.00 órakor. A magyar és a svéd együttes tavaly novemberben a Szusza Ferenc Stadionban mérkőzött meg először egymással, akkor a mieink már 2-0-ra is vezettek, de a vendégek a második félidőben kiegyenlítettek, és megszerezték az egyik pontot. A svédországi mérkőzés másnapján hazautazik a válogatott, és folytatja a felkészülést a szeptember 11-i (18.00), Belgium elleni hazai selejtezőre, melyet a Szusza Ferenc Stadionban rendeznek majd.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (Budaörs)
Bese Balázs (Vasas)
Gundel-Takács Bence (Újpest FC)

Védők:

Katona Máté (MTK Budapest)
Szivacski Donát (Vasas)
Lenzsér Bence (Paksi FC)
Pávkovics Bence (Újpest FC)
Spandler Csaba (Puskás Akadémia)
Hegedűs János (Puskás Akadémia)
Tóth Bence (Videoton FC) 
Szalai Attila (Mezőkövesd)
Gergényi Bence (ZTE)

Középpályások:

Vida Máté (DAC)
Jancsó András (Haladás)
Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
Hinora Kristóf (Vasas)
Varga Kevin (DVSC)
Haris Attila (DVSC)

Támadók:

A cikk lejjebb folytatódik

Murka Benedek (Vasas)
Makrai Gábor (DVTK)
Bíró Bence (Guimares)
Kundrák Norbert (DVTK)
Zsótér Donát (Újpest FC)
Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd)

Az Eb-selejtező csoport állása:

1. Belgium 7 mérkőzés/17 pont
2. Svédország 7/17
3. Magyarország 6/11
4. Törökország 7/8
5. Ciprus 8/6
6. Málta 7/0

Következő cikk:
Ledolgozta hátrányát és továbbjutott a kupában a Barcelona
Következő cikk:
Horvátországból igazolna középpályást a Manchester City
Következő cikk:
Hivatalos: Negyvenszeres szlovák válogatottat igazolt a Haladás
Következő cikk:
Hivatalos: Kádár Tamás új szerződést írt alá a Dinamo Kijevnél
Következő cikk:
Az Arsenal edzője elküldené a csapattól Mesut Özilt
Bezárás