Magyar válogatott Kádár Eppel

Két edzéssel folytatta a felkészülést a férfi A-válogatott

Minden játékos Marco Rossi szövetségi kapitány rendelkezésére áll, így várhatóan a lehető legerősebb összeállításban léphet majd pályára a csapat péntek este Athénban. Eközben ellenfeleinknél számos változás történt a kereteben a szeptemberi mérkőzésekhez képest.

A délelőtti tréninget erősítéssel kezdték a játékosok, majd a telki edzőközpont centerpályáján a taktikai gyakorlásé volt a főszerep. Az ebédet követően az új kerettagokról – illetve azokról, akik szeptemberben nem voltak a csapattal – elkészültek a hivatalos fotók. A délutáni edzésen a rögzített játékhelyzeteket gyakorolták a játékosok, illetve egymás elleni játék is szerepelt a tréning programjában.

Marco Rossinak a kerethirdetéskor sem kellett lemondania senkiről sérülés miatt, de változás – ennek ellenére – volt a keretben a szeptemberi meccsekhez képest, ahogy pénteki és hétfői ellenfelünknél is.

A cikk lejjebb folytatódik

A görögöknél a kapusok között ezúttal a PAOK hálóőre, Alexandros Paschalakis is meghívót kapott Michael Skibbétől, mig a védőknél Kostas Tsimikas és Michalis Bakakis is szerepel, de Nikos Karelis is ott van a keretben. Ugyanakkor ezúttal Anastasios Dónis (VfB Stuttgart) Charalambos Lykogiannis (Cagliari), Kostas Stafylidis (Augsburg), Panagiotis Retsos (Leverkusen) és Andreas Janniotis (Olympiakos) kimaradt a keretből.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Magyar válogatott Kádár Eppel

(Forrás: MLSZ)

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

18915 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

  • 53%Xabi Alonso
  • 6%Julian Nagelsmann
  • 17%Steven Gerrard
  • 5%Roberto De Zerbi
  • 1%Thomas Frank
  • 18%Más
18915 Szavazatok
Hirdetés