John Terry a Chelsea-nél készül az edzői pályára

Hozzászólások()
Getty
Egy évet viszont még játszana a Kékek egykori csapatkapitánya.

John Terry szeretne a jövőben vezetőedzőként dolgozni, és ennek érdekében jelenleg a Chelsea utánpótlás akadémiáján készül az edzői pályára.

A Kékek legendás védője nemrég visszautasította a Szpartak Moszkva szerződés ajánlatát, és visszatért korábbi csapatához, hogy az edzői képesítésének megszerzésén dolgozzon.

A 37 éves játékos a jövőben akár csatlakozhat is Maurizio Sarri stábjához, de még egy évig szeretne játszani, mielőtt végleg felhagy a profi futballal.

- Még nem döntöttem el, hogy hol folytatom. A végső célom az, hogy menedzser legyek, és ennek érdekében dolgozom most a fiatalokkal - mondta Terry, aki nem hosszabbította meg a szerződését az Aston Villa csapatánál, és ezért immár hónapok óta szabadon igazolható.

A hosszú kihagyás ellenére azonban Terry kész a játékra, és elmondása szerint végre elég időt tudott tölteni a családjával is:

- Remek hét hetet töltöttem a családommal. Erre 22 év után most először volt lehetőségünk, és valódi minőségi időt tölthettünk egymással. Fontos, hogy az ember egy ilyen hosszú pályafutás után ki tudjon kapcsolni, és képes legyen kicsit reflektálni a dolgokra. Minden nap edzek, és szeretnék egészséges maradni arra az esetre, ha adódik számomra valamilyen lehetőség. 

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Természetesen a Chelsea-t jelenleg irányító Maurizio Sarri is szívesen alkalmazná a stábjában a korábbi csapatkapitányt:

A cikk lejjebb folytatódik

- Ez csak rajta múlik. Ha szeretne még egy évet játszani, akkor joga van hozzá. Ha pedig segíteni szeretne nekünk, akkor nagyon boldog leszek. Ez John Terry otthona.

A napokban annak a lehetősége is felmerült, hogy Terry a Frank Lampard által irányított Derby County-hoz igazolhat, de végül a védő korábbi csapattársa cáfolta ezeket a híreszteléseket.

John Terry Aston Villa

Bezárás