Ikszelt a címvédő, Messiék nem léptek pályára

Hozzászólások()
RSO-RMA
Getty

Csonka fordulót tartottak a spanyol bajnokságban. Az Atlético Madrid, a Barcelona és a Sevilla halasztatta mérkőzéseit. Megkezdte szereplését azonban a Real Madrid és továbbra is kapott gól nélkül, két győzelemmel áll Real Betis.

Villareal CF – SD Eibar (2:1)

Az első lehetőséget a vendégek alakították ki. Takashi Inui tört kapura, de a szóló végén Asenjo kapus lábbal hárított. A hazai kapus három védést is bemutatott az első negyvenöt percben. A második félidő is Eibar lehetőséggel kezdődött, Kike García nem hibázott. Eltolta a kapus mellett, majd kisodródva az üres kapuba talált. Tizenhárom perccel később jött az egyenlítés, Gerard Moreno az alapvonal felé cselezett majd a hosszú alsóba lőtt. 1:1-es állásnál Paco Alcácer lépett ki a leshatárról, csetlett botlott egy kicsit a labda körül majd vezetéshez juttatta a sárga tengeralattjárót a 71. percben. Morenonak volt még egy lehetősége, hogy duplázzon, de a továbbiakban gól már nem született.

Getafe CF – CA Osasuna (1:0)

Felejthető egy gólos mérkőzésen vannak túl a felek. Próbálkoztak ugyan kapura lövéssel a játékosok, de a két kapusnak összesen négyszer kellett hárítania. A győztes gólt Jaime Mata lőtte vitatott körülmények között, de a VAR megmutatta, hogy nem volt les így érvényes a találat.

RC Celta – Valencia CF (2:1)

Az előző fordulóban remeklő és négy gólig jutó Valencia látogatott a Balaidosba. Jól kezdtek a hazaiak, Denis Suárez távoli lövése centiméterekkel kerülte el a kaput. A 15. percben Nolito tökéletes ütemű labdájába a VAR sem tudott belekötni; Iago Aspas révén vezetett a Celta. A második félidőre, már jobb passzban jött ki a narancs mezes vendég csapat egy percnyi játék után Daniel Wass beadását Maxi Gómez kapásból a kapuba vágta. Kezdődött minden elölről. Az 57. percben Aspas újre előnyhöz juttatta a vigói együttest; szabadrúgása átszállt a sorfal fölött és a felső sarokban kötött ki. Mindent megtett az egyenlítésért a Valencia, de ez nem sikerült. Sőt, a két gólos előny jobban benne volt a mérkőzésben.  

SD Huesca – Cádiz CF (0:2)

Két friss feljutó mérkőzésével folytatódott a forduló vasárnap. A szebb napokat is megélt Álvaro Negredo már a 10. percben betalált a hazai kapuba Andrés Fernández kapus hibája után. Ez volt a vendégek első és egyetlen próbálkozása az első félidőben. A Huesca birtokolta a labdát, de helyzetet kialakítani nem tudott. A második játékrész valamivel izgalmasabb játékot és több lehetőséget hozott. Fernández kapus második hibája borzolta a kedélyeket a mérkőzés végén. Elszámította a labda ívét, így nem tudta elütni azt. A túloldalon érkező Jorge Pombo az üres kapuba fejelhetett. 

Real Betis – Real Valladolid (2:0)

Tizennyolc perc után kialakult a végeredmény a Benito Villamarin stadionban. A 10. percben Alex Moreno lefejelt labdáját kézzel ütötte el a Valladolid játékosa Oscar Plano a tizenhatoson belül és a VAR által megadott jogos büntetőt Nabil Fekir értékesítette. Nem kellett sokat várni a második gólra. William Carvalho remek kapáslövése a 18. percben villámként csapódott a kapu bal alsó sarkába. Uralta a mérkőzést a Betis, de találat már nem született. Második meccsén sem kapott gólt, győzött és tovább menetel a zöld fehér csapat.

Granada CF – Deportivo Alavés 2-1

Akciódús támadófocit hozott a két csapat találkozója. Két egykori Real Madrid játékos gólváltásával telt a találkozó első félideje. A 7. percben Roberto Soldado körbefutotta Rodrigo Elyt és a kapufa segítségével előnyhöz juttatta a hazaiakat. A fekete mezes Alavés egyenlítő találatát Joselu jegyezte; szabadrúgásánál az egyenes oldalra nem figyeltek. A győztes találatot a korábban aszisztot jegyző Darwin Machís szerezte a 79. percben. Első próbálkozását Pacheco kapus még védeni tudta, de a hazai játékos előtt maradt a labda, így az üres kapuba guríthatott. 

Real Sociedad – Real Madrid 0-0  

Megkezdte szereplését a címvédő és harmincnégyszeres bajnok Real Madrid. David Silva bemutatkozott a Soceidadban. Martin Odegaard pedig kezdőként lépett pályára a Blankóknál volt csapata ellen. Dominált és jó mezőnyfocit játszott a királyi gárda, de a befejezéseknél több koncentrációra lesz szükség a folytatásban. 

A második forduló, nem csak hogy teljes lesz, de már péntektől hétfőig lesznek mérkőzések:

Eibar–Athletic Bilbao (Péntek 21.00, Tv: Spíler2)

A cikk lejjebb folytatódik

Alavés–Getafe (Szombat 13.00, Tv: Spíler2)
Valencia–Huesca (Szombat 16.00, Tv: Spíler2)
Elche–Real Sociedad (Szombat, 18.30, Tv: Spíler2)
Real Betis–Real Madrid (Szombat 21.00, Tv: Spíler2)

Osasuna–Levante (Vasárnap 12.00, Tv: Spíler2)
Atlético Madrid–Granada (Vasárnap 16.00, Tv: Spíler2)
Valladolid–Celta Vigo (Vasárnap 18.30, Tv: Spíler2)
Barcelona–Villarreal (Vasárnap 21.00, Tv: Spíler2)

Cadiz - Sevilla (Hétfő 21.00, Tv: Spíler2)

Bezárás