UEFA logo, UEFA flag

Hivatalossá vált a Nemzetek Ligájának lebonyolítása

A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint az új sorozat célja, hogy tovább erősítse és kiegyensúlyozottabbá tegye a nemzeti válogatottak méltán népszerű versengését. Az új verseny bevezetésével minden esztendőben lesz egy kontinens- vagy világverseny az európai csapatok számára, emellett a Nemzetek Ligájából négy csapat az Eb-kvalifikációt is kivívhatja.

A Nemzetek Ligájában Európa 55 országának válogatottja négy külön ligában (A, B, C, D) méri majd össze tudását. Az A-ban a kontinens 12 legerősebb csapata kap helyet, a B-ben a 13-24. pozícióban található csapatok, míg a C (25-39.) és a D (40-55) ligák ennél bővebb létszámmal indulnak.

Egy csapat besorolását az határozza meg, hogy a 2017 októberében befejeződő vb-selejtezőket követően hányadik helyen áll a válogatott az európai rangsorban az UEFA-koefficiense alapján, ezért a ligák megállapítására csak a vb-selejtezők lezárása után kerül sor. A magyar válogatott jelenleg a 25. helyet foglalja el eddigi eredményei alapján, ezzel a C-liga első helyére kerülne.

A cikk lejjebb folytatódik
Böde Dániel Nikolics Nemanja Nagy Ádám Gera Zoltán magyar válogatott

Minden ligában négy csoportra osztják a csapatokat, melyek tagjai 2018 szeptemberében, októberében és novemberében játszanak egymással a csoportelsőségért. Az eredmények alapján a B, C és D liga csoportgyőztesei feljutnak a magasabb ligába, az A, B és C liga csoportvesztesei pedig visszaesnek az alacsonyabb ligába.

Az A-liga négy csoportgyőztese 2019. júniusában egy döntősorozatot játszik egymással, amely két elődöntőből, egy bronzmeccsből és egy döntőből áll majd, és a finálé győztese lesz a Nemzetek Ligája bajnoka.

Az, hogy egy csapat hogyan szerepel a Nemzetek Ligájában, meghatározza majd, hogy a következő Európa-bajnoki selejtezősorozat sorsolásakor melyik kalapba kerül – tehát ekkor már nem az UEFA-koefficiensek döntenek, hanem a Nemzetek Ligájában elért rangsor. A Nemzetek Ligája csoportmérkőzésein való jó szereplés további jelentősége, hogy a versenysorozatból 16 csapat – a kiírás szerint a 4 liga 16 csoportgyőztese –, 2020 márciusában egy playoff-sorozatban küzdhet meg négy Eb-döntős helyért. Mivel a hagyományos Eb-selejtezők 2019 novemberében befejeződnek, a kvalifikációs sorozat 10 csoportjában az első két helyen végző 20 csapat a hagyományos Eb-selejtező rendszerében kvalifikálja magát az Eb-re. Ezek a csapatok ezért nem lépnek pályára a 2020. márciusi rájátszásban, hanem a kvalifikációról lemaradt csoportgyőztesek mellett a legjobb második-, harmadik- esetleg negyedik helyezettek kapnak lehetőséget a playoffban való részvételre. Nemzetek Ligájamlsz.hu

Azaz, ha egy csoportgyőztes már kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra, akkor az ő helyét a saját ligájából vagy egy alacsonyabb ligából töltik fel. A feltöltés során fontos szempont, hogy a csoportelsőként végzett csapatok nem kaphatnak a sajátjuknál magasabb ligából ellenfelet. Például: ha az A-liga play-offjára mindössze két csapat marad, mert a többi válogatott már kivívta az Eb-részvételt a hagyományos selejtezőkön, akkor ezt a két helyet kizárólag a B- vagy C-liga csoportmásodikjai (vagy harmadik-, negyedik helyezettjei) közül tölthetik fel, ez esetben sorsolással.

A négycsapatos rájátszásban a négy közül legmagasabb rangsorszámú csapat játszik a legalacsonyabbal, míg a másik kettő egymással. A döntőbe kerülés egy mérkőzésen dől el, melyet az előrébb rangsorolt csapat otthonában játszanak le, míg a döntő helyszínét sorsolással határozzák meg úgy, hogy már az elődöntők előtt kisorsolják, melyik elődöntős párharc győztesének otthonában lesz a finálé.

[nations] Összefoglalva: az eddig megszokott Eb-kvalifikáció lebonyolítása annyit változik, hogy a 2020-as kontinenstorna selejtezőinek rájátszásában már nem a legjobb csoportharmadikok vesznek részt, hanem az NL négy ligájának kvalifikációról lemaradt legjobbjai. A Nemzetek Ligája bevezetésével a hagyományos Eb-selejtezők egy naptári éven belül (2019-ben) lezajlanak. UEFA logo, UEFA flag

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

19186 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

  • 53%Xabi Alonso
  • 6%Julian Nagelsmann
  • 17%Steven Gerrard
  • 5%Roberto De Zerbi
  • 1%Thomas Frank
  • 18%Más
19186 Szavazatok
Hirdetés