Hivatalos: Visszatért a Videotonhoz a szlovák kapus

Hozzászólások()
vidi.hu
Korábban az NB I-et is megnyerte a klubbal a hálóőr.

A mai napon aláírta szerződését a Videotonnal Tomás Tujvel - írja a klub honlapja.

Tomás Tujvel neve ismerős lehet a fehérvári szurkolóknak, hiszen a szlovák kapus 2009 és 2016 között a Vidi játékosa volt. A nyolc és fél éve az FC Nitrától szerződtetett, akkor 25 éves játékos 2013-ig bezárólag összesen 27 bajnokin lépett pályára csapatunk színeiben, valamint további 46 tétmeccsen őrizte kapunkat a góltól.

Részese volt a klub történetének első bajnoki címének, ő védett a Kecskemét ellen megnyert Szuperkupa-döntőn, de kivette a részét a Ligakupa-trófea 2011/2012-es elhódításából és az Európa Liga-sikerből is (a Sporting elleni visszavágón lépett pályára). A Vidi valaha volt első, Sturm Graz elleni BL-párharcának mindkét összecsapásán az ő nevével kezdődött csapatunk összeállítása.

A cikk lejjebb folytatódik

Tujvel a 2014/2015-ös szezont a Kecskeméti TE, a 2015/2016-os idényt a DAC csapatánál töltötte kölcsönben (mindkét csapatnál ő számított az első számú hálóőrnek), 2016 nyarán a Mezőkövesdhez igazolt. Az élvonalba feljutó matyóföldiek kapujában ezen időszak alatt messze ő játszotta a legtöbb bajnokit, 52-ből összesen 39-szer számított rá a csapat vezetőedzője.

- Egy labdarúgó élete, pályafutása olykor teljesen kiszámíthatatlan. Magam sem gondoltam volna, hogy egyszer még visszatérek a Vidibe, de amikor jött ez a lehetőség, nem sokat gondolkodtam rajta, hiszen annak idején nagyon jól éreztem magam Székesfehérváron. Részese lehettem a klub első bajnoki címének, és azzal a céllal jöttem vissza, hogy ismét aranyérmet nyerjek a Vidivel  - nyilatkozta Tomás Tujvel az aláírást követően.

Következő cikk:
Eltűnt a Premier League-klub rekordigazolásának a repülőgépe
Következő cikk:
A szezon hátralévő részét kihagyja az Arsenal klasszisa
Következő cikk:
Hivatalos: Boateng a Barcelonában folytatja
Következő cikk:
Ronaldo kihagyott büntetője ellenére is simán nyert a Juventus
Következő cikk:
Védőt igazolt a Budapest Honvéd
Bezárás