Hivatalos: Megállapodott a korábbi Loki-játékossal a Diósgyőr

Hozzászólások()
dvtk.eu
Már csak az orvosi vizsgálaton kell átesnie a védőnek, és a DVTK játékosa lesz.

Megszületett a megállapodás Dušan Brković és a DVTK között, így tehát amennyiben a kiváló szerb védő megfelel az orvosi vizsgálaton, akkor a DVTK játékosa lesz - számolt be róla a dvtk.eu.

A 28 esztendős középhátvéd korábbi pályafutása során hazáján kívül játszott Izraelben, illetve a korosztályos válogatottakban magára húzhatta a nemzeti mezt is.

De nem ismeretlen a magyar labdarúgó közegben sem, hiszen 2013 és 2017 között a DVSC labdarúgójaként bajnoki címet is nyert a hajdúságiakkal, szerepelt a Bajnokok Ligája és az Európa Liga selejtezőjében is.

A szerb védő 94 bajnoki mérkőzésen ötször volt eredményes a Debrecen színeiben, majd 2017 nyarán hagyta el a cívisvárost, miután a 2016/2017-es év legjobbjának választották meg a DVSC szurkolói.

A cikk lejjebb folytatódik

Távozása után a lett FC Riga labdarúgója lett.

- Dušan Brković jó szellemű játékos, akiről korábban is tudtuk, hogy kiváló képességekkel rendelkezik, nem véletlenül számított húzóembernek a debreceni bajnokcsapatban is. A szerdai két edzésen elégedetten láttuk, milyen állapotban van három héttel a lett bajnokság befejezését követően, egy komoly felkészülést követően biztosan erőssége lesz a DVTK-nak - fogalmazott a játékosról Bódog Tamás.

Bezárás