Hivatalos: Alexis Sanchez a Manchester United játékosa

Hozzászólások()
Manchester United
Hosszas huzavona után megszerezte az Arsenal klasszisát José Mourinho csapata.

A Manchester United hivatalosan is bejelentette Alexis Sanchez érkezését.

Az Arsenal chilei támadója játékoscsere keretében került az Old Traffordra, a Vörös Ördögök Henrikh Mkhitarjant adták érte a londoniaknak.

A bejelentést követően Sanchez nyilatkozott is új csapata honlapjának.

- Nagyon boldog vagyok, hogy a világ legnagyobb klubjához igazoltam. Három és fél csodálatos évet töltöttem az Arsenalban, és nagyszerű emlékekkel távoztam, a klubra és a szurkolókra is boldogan emlékszem. Azonban az, hogy ebben a nagy múltú stadionban futballozhatok, és José Mourinhóval dolgozhatok, olyasmi volt, amit nem utasíthattam vissza. Büszke vagyok rá, hogy én lehetek a Manchester United történetének első chilei játékosa, és bízom benne, hogy bizonyítani tudok a szurkolóknak.

José Mourinho, az MU menedzsere is megszólalt az átigazolás kapcsán, és a Sanchezért cserébe az Arsenalhoz igazoló Mkhitarjanról is szót ejtett.

- Alexis a világ egyik legjobb támadó szellemű futballistája, aki komoly versenyhelyzet elé állítja majd a fiatal és tehetséges játékosainkat. Az elszántsága és a személyisége tökéletesen illeszkedik a klub filozófiájába, az ilyen karakterektől még erősebb lesz egy csapat, a szurkolókat pedig büszkeséggel tölti el, hogy szeretett csapatuk mezében ilyen kivételes játékosok futballoznak. Henrikh-nek minden jót kívánok, és remélem, hogy sok örömben és sikerben lesz része az Arsenalnál. Olyan játékos, akit sosem felejtünk el, különösen emlékezetes marad az Európa Liga-győzelmünkben játszott fontos szerepe - fogalmazott Mourinho.

A cikk lejjebb folytatódik

A két klub szinte egyszerre jelentette be a két játékos érkezését/távozását, természetesen az Arsenal honlapja is már megerősítette Henrikh Mhitarjan csatlakozását a csapathoz:

Következő cikk:
Sarri a játékosai hozzáállását kritizálta az Arsenal elleni vereség után
Következő cikk:
Az Inter hazai pályán betlizett a Serie A-ban
Következő cikk:
Idegenben nyert az Atletico Madrid és a Valencia is
Következő cikk:
Gulácsiék legyőzésével a Dortmund ismét hat pontos előnyben
Következő cikk:
Az Arsenal nyerte a Chelsea elleni londoni derbit
Bezárás