Hivatalos: A Vidi megszerezte a Dinamo Zagreb bosnyák csatárát

Hozzászólások()
molvidi.hu
Állítólag hatalmas összeget fizetett a támadóért a magyar bajnok.

Végül igaznak bizonyult a pletyka azzal kapcsolatban, hogy Armin Hodzic, a Dinamo Zagreb bosnyák csatára a Mol Vidi FC-hez igazol, ugyanis a székesfehérvári klub ma bejelentette a játékos megszerezését.

Hodzic a Dinamo Zagrebben összesen 111 tétmeccsen 51 gólt szerzett, korábban pedig a Liverpoolnál is megfordult, de ott végül a felnőttek között nem tudott bemutatkozni.

A még mindig csak 23 éves játékos hosszútávó szerződést írt alá a székesfehérvári együttesnél.

- Izgatott és boldog vagyok, hogy itt lehetek. Abszolút készen állok arra már most is, hogy pályára léphessek, és gólokat szerezzek Vidi-mezben! Egy nagy klubhoz kerültem, amely remélem a Bajnokok Ligájában szerepel majd pár hét múlva, bízom benne, hogy én is részese lehetek annak, hogy a csapat lépésről-lépésre fejlődik és halad előre. Mit várhatnak tőlem a szurkolók? Gólokat! De viccet félretéve, nem csak csatárként, árnyékékként és a baloldali szélsőként is számíthat rám a stáb. Úgy gondolom, hogy a horvát és a magyar bajnokság között nincs nagy különbség, viszont a magyar csapatok közül csak a Vidiért szerettem volna otthagyni a Dinamót, hiszen itt nagy célokért küzdhetek és pályára léphetek Európában is. Beszélgettem persze Anel Hadziccsal mielőtt aláírtam, őt a válogatottból ismerem, valamint Suljic Asmir is csak jókat mondott a klubról, szóval biztosan jó helyre kerültem - mondta Hodzic a molvidi.hu-nak.

Kovács Zoltán sportigazgató a klub hivatalos honlapjának elmondta, hogy boldog, amiért egy fiatal, de már nemzetközi rutinnal rendelkező játékost sikerült a csapathoz csábítaniuk, aki a segítségükre lehet az Európa Liga vagy jobb esetben a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A cikk lejjebb folytatódik

A klubok nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyiért vált csapatot a támadó, de korábban horvát lapok 2 millió euró körüli vételárról számoltak be, ami nem csak a Vidi története során egy játékosért kifizetett legnagyobb összeg, de egyben NB I-es rekord is.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Armin Hodzic Dinamo Zagreb Rudes 1. HNL 27072018

Következő cikk:
Idegenben nyert a Hertha: megvan Dárdai Pál 50. győzelme
Következő cikk:
Győzelmével tapad a Liverpoolra a Manchester City
Következő cikk:
Mbappé nem zárta ki a Madridba igazolás lehetőségét
Következő cikk:
Elhunyt az Újpest és a magyar válogatott egykori játékosa
Következő cikk:
Ferdinand: Jorginho nem tud futni, védekezni és előkészíteni
Bezárás