Hangya: Gyirmóton nekünk kell diktálni az iramot

Hozzászólások()
vasasfc.hu
A Vasas játékosa szerint jó mérkőzést fognak játszani a Gyirmóttal.

A hétközi sikerrel megvívott kupamérkőzés után szombaton a már biztos kieső Gyirmóttal találkozik a harmadik helyre pályázó angyalföldi gárda.

Ugyanúgy kell játszanunk, mint Mezőkövesden, nekünk kell diktálnunk az iramot. Amennyiben mi járatjuk a labdát és sokat mozgunk, akkor úgy gondolom, hogy mi leszünk a győztesek Gyirmóton is. Ezzel ugye közelebb kerülnénk a dobogóhoz is, ami egy óriási eredmény lenne nekünk az előző bajnoksághoz képest. Szeretnék ők is megmutatni, hogy itt voltak az NB I-ben és nem véletlenül. Volt egy szerencsétlen sorozatuk, ami miatt nem tudtak bent maradni. Több olyan alkalom is előfordult, amikor vezetést szereztek, de nem tudták azt megtartani. Szerintem úgy fognak felmenni a pályára, mintha nem estek volna ki, emiatt pedig egy jó meccsre van kilátás, aminek a végén remélem, mi leszünk a győztesek - mondta Hangya Szilveszter a klub honlapjának, majd kitért a Magyar Kupa döntőjére is.

Nagyon boldog vagyok, főleg, hogy nem játszottam még semmilyen döntőt. Mindannyiunk számára egy fontos mérföldkő volt a döntőbe jutás, így persze az öröm mindenkinél tapasztalható. Izgatott is vagyok és remélem, hogy sikerrel tudjuk zárni ezt a kupakiírást a Ferencváros legyőzésével.

Hangya Szilveszter Vasas

Következő cikk:
A Bayern München idegenben nyerte a 2019-es év első Bundesliga-meccsét
Következő cikk:
Hivatalos: Portugál támadót igazolt a Kisvárda
Következő cikk:
Harry Kane-t választották 2018 legjobb angol focistájának
Következő cikk:
Megvannak a Spanyol Kupa negyeddöntőinek párosításai
Következő cikk:
Hétvégi tippajánló - Ezúttal az olasz bajnokságból
Bezárás