Hírek Élő eredmények
Átigazolások

Hamarosan bejelentheti a német kapus leigazolását az Arsenal

8:50 CEST 2018. 06. 19.
Bernd Leno Bayer Leverkusen
Tehetséges hálóőrrel erősíti meg a keretét a londoni klub.

A következő szezonban minden bizonnyal az Arsenalban folytatja a pályafutását Bernd Leno.

A BBC információ szerint az Ágyúsok előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a kapus leigazolásának ügyében, míg a Kicker már arról számolt be, hogy a két klub már meg is állapodott egy 25 millió eurós vételárban.

Lenót az Atlético Madrid és a Napoli is szerette volna megszerezni, de a német lap információi szerint a németek világbajnoki keretéből kimaradó hálóőr a mai napon Londonban vesz részt a kötelező orvosi vizsgálatokon.

A 26 éves hálóőr öt évre ír majd alá az Arsenalnál, ahol Unai Emery és a vezető játékosmegfigyelő Sven Mislintat kiemelten fontosnak tartotta a kapusposzt megerősítését.

Egyelőre nem tudni, hogy ez Petr Cech vagy David Ospina távozását jelenti. Cech-t a Napoli vinné kölcsönbe, míg Ospinának Törökországból vannak ajánlatai.

Az Arsenal korábban már ingyen megszerezte Stephan Lichtsteinert a Juventustól, Sokratis Papastathopulas leigazolását pedig július elején jelenthetik be. Az Ágyúsok továbbá megállapodtak a Sampdoróval Lucas Torreira átigazolásáról, aki a világbajnokság után írhat alá.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!