Gyurcsó Ádám Pogon Szczecin

Gyurcsó edzője elmondta, miért nem számít a magyarra

A Pogon Szczecin honlapján jelent meg egy cikk, amely többek között Gyurcsó Ádám helyzetét is taglalja.

A klub vezetőedzője, Kosta Runjaic fontosnak tartotta tisztázni a légiós ügyét.

- Ő nem tud rajtunk jelenleg segíteni. Ez nem csak miatta van, hanem a játékrendszer miatt is, amit alkalmazok. Ő egy nagyon gyors és jó játékos, aki egy az egyben kifejezetten jó. Tapasztalt futballista, aki viszont nehezen alkalmazkodik azokhoz a dolgokhoz, amit ebben a rendszerben elképzelek. Januártól lesz idő arra, hogy folytassuk a munkát - mondta a szakvezető.

A cikk lejjebb folytatódik

A cikk azzal is foglalkozik, hogy mikor döntött úgy Runjaic, hogy egy időre jegeli a szélsőt.

- Abban az 5-7 percben, amíg a pályán volt (a Zagłębie Lubin ellen - a szerk.), nem tett eleget azért, hogy elégedett legyek vele. Emiatt gondoltam azt, hogy jó döntés lenne, ha korábban elengedem pihenőre a csapattól.

Gyurcsó Ádám Pogon Szczecin

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

19911 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

  • 52%Xabi Alonso
  • 6%Julian Nagelsmann
  • 17%Steven Gerrard
  • 5%Roberto De Zerbi
  • 1%Thomas Frank
  • 18%Más
19911 Szavazatok
Hirdetés