GOAL vélemény: Ezért nem kell Nikolics?

Hozzászólások()
Getty Images
Véleménycikkünkben a Chicago Fire-ben légióskodó magyar válogatott támadónk mellőzésének okait keressük.

Sosem szerencsés az, ha az ember felindulásból, haragból, érthetetlenség miatt fejt ki véleményt az olvasónak, mert az könnyedén – haladva a szöveg áramlásával – becsapás áldozatává válhat, amennyiben véleménye teljesen eltér az íróétól, mégis, a felütés, a hangnem, a stílus – kvázi komformitást vált ki, s azonos véleményt alakít ki benne. De legyünk őszinték: lehet-e/kell-e Nikolics Nemanja mellőzéséről finoman, észszerű érveket felvonultatva írni/beszélni? Tulajdonképpen a kérdés költői is lehetne, bár Bernd Storck, válogatottunk szövetségi kapitánya biztosan meg tudná magyarázni mindezt a maga precíz, sajátos németségével, hogy Niko miben gyengébb Szalai Ádámnál, mitől van halálra ítélve a két csatáros játék válogatott szinten (sic!). Holott, az amerikai bajnokság statisztikáira (vagy korábban a lengyelére) pillantva, hamar rá fogunk jönni, hogy sokkal inkább személyes okai vannak Storcknak a mellőzésre, mintsem szakmaiak. Tudniillik, Nikolics eleddig 6 meccsen négyszer köszönt be a Chicago Fire mezében, így tovább víve kirobbanó formáját a Legia Warsaw-ból. Hogy ne váljék az írás egyoldalú fröcsögéssé, alább lehetséges érveket fogok felvonultatni mind Storck, mind pedig a magyar csatár szemszögéből, s remélhetőleg legvégén az olvasóban is megindul a kíváncsiság a több hangnemben feltehető kérdés kapcsán: „ezért nem kell Nikolics?”

Nikolics

Ami Bernd Storck döntése mellett szólhat(na):

A magyar válogatott csodás EB-szereplése az összes futballszerető embert (mi több, a semleges nézőket is) rajongással töltötte el, s egyúttal kielégített minden igényt, amelyben hosszú-hosszú idők óta hiányt szenvedtek a magyar szurkolók. Lerágott csont lenne azon morfondírozni, hogy ez mennyire Storck érdeme vagy hogy hozott-e ez a szereplés bármilyen fejlődést a magyar futballban. Míg előbbire talán könnyebben lehet helytálló érveléssel választ adni, úgy utóbbi kérdésre egyértelmű nem kell legyen a válasz. Az itthoni futball közege még mindig valahol a rendszerváltás környékén kullog, habár fejlődésre minden bizonnyal tudnánk példákat mutatni:  most már kiváló létesítmények adottak a nyugalmas és profi munkához, az edzések intenzitásában, szakmaiságában reformálást itt-ott valóban lehet látni, de sokkal több a kérdőjel még így is.

Így hát Storck szintén egy olyan milliőbe csöppent bele (ificsapatostól, mindenestől), amit alapjában kellett megváltoztatnia, kezdve az edzés színvonalával, a taktikai feltérképezés modern megoldásaival karöltve. Mivel Dárdai Pál egy motivált, magában hinni képes csapatot hagyott maga után, a németnek így nem kellett egészen mélyről indulnia. Tény, Storck jól szelektált fontos és kevésbé fontos dolgok között, így összerakva egy olyan válogatott keretet, amely sok csapatnak partnere tud lenni a küzdelemben. A keret tagjai majdnem mind alacsonyabb rangú bajnokságokból kerülnek ki, kevés az olyan légiósunk, aki hétről hétre komoly szinten méri össze erejét valóban minőségi csapatokkal, futballistákkal. Egyedül talán Gulácsi Péter, Kádár Tamás, Nagy Ádám és a Szalai-Nikolics kettős focizik komoly erővel bíró ligákban.

NIKOLICS ÚJRA BETALÁLT A CHICAGÓBAN

Dundalk 0-2 Legia Warszawa Nikolics celebration

Storck épp emiatt nem kockáztat talán, így a középpályán szűkös magyar csapatot nem akarja még jobban leterhelni plusz munkával, két csatárt játszatva. A lehetőség meglenne erre, ugyanis Ádám és Nemanja is képes két csatáros játékban jól mozogni, ugyanakkor a német edző fejében ez láthatóan nem fog megfordulni egyhamar. De akkor miért Szalai? A Hoffenheim támadója idén 18 meccsen léphetett pályára, 7 gólt szerzett ezen találkozók alatt. A németeknél Szalai két csatáros játékban próbál a kezdőben maradni, több-kevesebb sikerrel. A labdát megtartani, fedezni kiválóan alkalmas magyar csatár jól használható egycenteres játékhoz is, az ívelt bogyó megszelídítése, majd továbbküldése azonban láthatóan nem mindig könnyű feladat neki, ma már egy hagyományosan erőcsatárnak nevezett támadónak is kutya kötelessége a mezőnyben is remekelni, lásd Lewandowski, Lukaku, Ibrahimovics.

A magyar válogatott Portugália ellen lejátszott találkozóján Storck egy új hadrenddel próbálkozott, elővette a 5-4-1-es formációt, amelyben még inkább magára maradt Szalai, főleg, hogy Dzsudzsák középre húzódásával gyakorlatilag nulla támogatást kapott a szélekről. Felmerül a kérdés, vajon miért nem próbálkozunk akkor két támadóval? A Leicester City-nek is remekül működött, gondolhatnánk. Akkor miért nem vállalja be Storck? Védeni kell valamit? Jobban működik válogatott szinten az egycsatáros foci? Lényegében jobban.

Hungary Bernd Storck

Ha körülnézünk Európa legkitűnőbb nemzeti csapatain, azt látjuk, hogy mind a franciák, mind a németek és spanyolok szintúgy e taktika mellett döntenek általában. Azonban a papíron kisebb erőt képviselő válogatottaknál már más a helyzet. A lengyelek például rendre Lewandowskival és Milikkel rohamoznak, a románok szintén próbálnak belekóstolni ebbe Hagival és Dumitrescuval, de az olaszok is általában két csatárt tartanak a pályán, ha maradunk a nagyoknál. Strocknak talán igaza lenne, ha a középpályánk nem lenne rendkívül vékony. Gera Zoltán kitűnő játékos, de mára elfogyott a sebessége, s nem tudja kompenzálásként megelőzni az ellenfeleket fejben sem. Rajta kívül Nagy Ádám az egyetlen értékelhető és komolyan vehető opció középre (már ha a fiatal, szinte tinédzser középpályásokat nem számoljuk). Így könnyen adhatná magát egy flexibilis 4-4-2, amit Claudio Ranieri – később Craig Shakespeare – tökéjre fejlesztett a Rókákkal. Főleg, ha rápillantunk a tavalyi Leicester csatár párosára, Jamie Vardy-ra és Shinji Okazakira. Míg a nyúlánk angol fürgeségével, robbanékonyságával állandó veszélyforrás volt a kapura (lásd Nikolics), addig japán társa brusztolva, ütve-rúgva megtartotta a labdákat, hogy azt utána jó helyre továbbíthassa. Eme szerepre lenne alkalmas Szalai Ádám, mert ha nem pusztán őt fogná az összes védő, nyilván lenne „ideje” a mezőnyben is szabadabban mozogni. Ugyanakkor amíg Storck továbbra is számít Gerára középen és nem ad lehetőséget fiatalabb, gyorsabb középpályásoknak, amilyen Nagy Ádám is, addig jobbára felesleges két csatáros játékról beszélni.

Nikolics Nemanja Legia Warsawa Trencín

Amit Nikolics adni képes:

Nemanja már a Legiában is a világ - de legalábbis Storcknak - tudtára adta, ő bizony kegyetlen csatár a tizenhatoson belül, ha góllövésről van szó, nyugodt szívvel lehet vele számolni. A német edző mégsem adta meg a lehetőséget neki az EB-n sem, holott néhány alkalommal talán indokolt lett volna. Mindenesetre a VB-selejtezők alatt tisztán látszott, Szalai egyedül nagyon kevés lesz góllövésben, Dzsudzsáktól kezdve Lovrencsics Gergőig senki nem tudta levenni ezt a terhet a csatár válláról. Talán érthető, hogy miért követelte kezdőbe mindenki Nikolicsot.

Ahogy Niko áttette székhelyét Chicagóba, rögtön gólokkal vétette észre magát, s kezdett bebizonyosodni: a Major League Soccerben is kiválóan tud majd érvényesülni a magyar támadó. A rosszmájúak persze azonnal megjegyezték, hogy Bastian Schweinsteigerrel a háta mögött nem is túl nehéz feladat a gólszerzés, na meg egyébként is csak levezetni járnak a futballisták az MLS-be. Apró bökkenő, hogy a német középpályás jóval Niko után érkezett meg, addigra pedig a magyar csatár már bemutatkozott a chicagói drukkereknek. Az amerikai bajnokság pedig egyáltalán nem az a „levezetős” fajta, komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, ami abból is látszik, hogy a harmadik helyre kúszott fel a televíziós nézettségeket tekintve a sportok között. Nem lebecsülendő tény mindez, belegondolva, hogy az USA-ban játszanak még rögbit, baseballt, kosárlabdát – hogy csak a legnépszerűbbeket említsem. Egy szó mint száz: Nikolics Nemanja könnyedén felvette az ottani ritmust, s közel sem „ült bele a tutiba”. Persze a BL-csoportkörös álmoknak vége lett, de hát a Legiát amúgy sem „fenyegette” az a veszély, hogy a közeljövőben majd negyeddöntőt vagy elődöntőt játszanának.

Nikolics Nemanja Chicago Fire

Ami bizonyos: a magyar támadó ontja magából a gólokat, hol fejjel, hol lábbal, ami az ő szempontjából nem is fontos. Ami számára az, hogy Chicagóban megbecsülik, értékelik azt a fajta alázatot, tehetséget, amit magával hozott Európából, s amelyet a végén már nem tudtak értékelni Lengyelországban, mi több – többször lábbal is tiportak. Hogy Storck esetében beszélhetünk-e lábbal tiprásról, talán kissé túlzó állítás lenne, de az eléggé látható, hogy a német vezetőedzőnek van valamilyen problémája Nikoliccsal. Legutóbb a keretbe sem fért be a csatár, mondván túl sok utazás lenne neki pár perc lehetőségért, de ahogy Storck fogalmazott: „rugdosd csak a gólokat tovább, s akkor majd számítok rád”. Korábban persze már kijelentette, hogy nem számol vele elsőszámú opcióként, arra ott van Szalai Ádám. Ennek ellenére Nikolics nem látszik meghátrálni, teszi a dolgát, lövi a gólokat, remélve, hogy egyszer majd megkapja az esélyt a bizonyításra. Adódik ugyanakkor az a kérdés is, hogy mi számít egy menedzsernek? A folyamatos játéklehetőség, amit egy játékos kap vagy a bajnokság színvonala, ahol focizik? Érthető, az MLS nincs azonos szinten a Bundesligával, de amíg Nikolics a 2013-14-es szezon óta 115 meccset húzott le 84 találattal, addig Szalai 87-szer lépett pályára 18 gólt rúgva.

A cikk lejjebb folytatódik

Storck kritizálása viszont jóformán alaptalan mindaddig, amíg értékelhető koncepció van a fejében a játékról, ezért nehezen lehet bármi rosszat mondani róla. A német relatíve még mindig jól menedzseli a válogatottat, bár az EB óta nem tudtunk előre lépni, ami a VB-csoportot látva, inkább meglepő. A kereten ritkán változtat, holott időszerű lesz majd egy lehetséges rossz csoportzárás után. Sem Nikolics, sem Szalai nem a jövő emberei, mindketten 29 évesek, ami csatárnál persze nem olyan rossz kor, de a legmagasabb szinten két-három évnél több nincs már bennük. Ha pedig egyikükre sem számít majd a válogatott, talán érdemes lesz elgondolkodni, mi lett volna, ha Nikolics Nemanja az első számú választás a center pozícióra? Többek, jobbak lettünk volna ettől? Egészen más taktikát ígért volna ez? Vagy ketten jól tudtak volna együttműködni? Ezeket a kérdéseket ugyan fel szabad tennem – ahogy bárkinek -, de a megválaszolásban már Bernd Storck felé kell tekintenünk, mivel csak ő tudja pontosan, hogy miért került ennyire a peremen kívülre a szerb-magyar támadó.

Niko, ne csüggedj, a magyar szurkolók értékelik, amit teszel - csak így tovább!

Nikolics Nemanja Chicago Fire

Következő cikk:
Ledolgozta hátrányát és továbbjutott a kupában a Barcelona
Következő cikk:
Horvátországból igazolna középpályást a Manchester City
Következő cikk:
Hivatalos: Negyvenszeres szlovák válogatottat igazolt a Haladás
Következő cikk:
Hivatalos: Kádár Tamás új szerződést írt alá a Dinamo Kijevnél
Következő cikk:
Az Arsenal edzője elküldené a csapattól Mesut Özilt
Bezárás