Firmino exkluzív: Mindenünk megvan ahhoz, hogy jobbak legyünk a Citynél

Hozzászólások()
Getty
A Pool brazil klasszisa szerint már elég erősek a Vörösök.

Roberto Firmino, a Liverpool támadója a Goal-nak adott exkluzív interjút, amelyben elmondta, hogy hosszú idő után a mostani Pool képes lehet odaérni a Premier League csúcsára.

A játékos szerint jól sikerültek a klub nyári erősítései, akik ugyancsak nagy segítségére lehetnek a csapatnak a végső győzelemben.

Egyelőre a Vörösök a tabella harmadik helyén pontazonossággal a 2. Chelsea-vel, és csak 2 pontra a listavezető Manchester City-től.

-  Megvan hozzá a keretünk, hogy mind a Bajnokok Ligájában, mind az angol bajnokságban helytálljunk és végig versenyben legyünk az elsőségért. Az elmúlt idényben a City nagyon jól startolt és a lendülete végig kitartott a PL-ben, esélyt sem adva rá, hogy bárki is beérje. Most viszont nem ez a helyzet.

A klub vezetői felismerték, hogy mit kell tenni, és olyan játékosokat hoztak mint Alisson, Fabinho és Shaqiri. Szóval, megvan mindenünk, hogy jól teljesítsünk.

Alisson Liverpool

Az viszont tény, hogy a múlt idényben félelmetes támadó trió ezúttal nem olyan hatékony. Firmino és Salah is adós eddig a gólokkal.

- Nem aggódom, nemrég kezdődött az idény, a lényeg az, hogy a csapat összességében jól szerepel. Az elmúlt év kivételesen jól sikerült mindenkinek, ilyenkor szinte természetes, hogy óriásiak az elvárások és nem mindenki tudja ugyanazt a szintet és gólszámot hozni.

Firmino nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy milyen gólt szerez.

- A gól az gól. Minden alkalom, amikor betalálok, az komoly érzelmi töltetet jelent nekem, főleg a szurkolóinkkal való ünneplések. Már 50 gól felett vagyok a Pool-ban, nem foglalkozom azzal, hogy hogyan szerzem a találatot, de ha egyet ki kellene emelni, akkor a PSG elleni BL-gólomat említeném, amit az Anfielden szereztem.

Firmino ezek mellett Kloppról is beszélt.

- Rengeteget fejlődtem játékosként a kezei alatt. Nagyon sokat taktikázik. Mindenkivel nagyon közvetlen, sokkat viccel, ami jó hangulatot teremt az öltözőben. Ő olyan menedzser, aki nemcsak egy támadásban erős csapatot épített a Poolnál. Mellette mind az egyes játékosok, mind a csapat fejlődik, és olyan szintreért el, hogy az európai és a világ futballjának legjobbjai közé sorolhatunk sok mindenkit a keretünkből.

A cikk lejjebb folytatódik

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Roberto Firmino Sadio Mane Mohamed Salah Liverpool West Ham Premier League 120818

Liverpool OLSCH

Következő cikk:
Marseille-ben vesz részt orvosin Mario Balotelli
Következő cikk:
Messi biztosan kihagyja a Sevilla elleni kupaderbit
Következő cikk:
Hosszabb időre kidőlt a Tottenham támadója
Következő cikk:
Újpestről igazolhat védőt a Haladás
Következő cikk:
Ronaldo megegyezett a spanyol hatóságokkal adócsalási ügyében
Bezárás