Vidi MTK Gera Dániel Stopira

Fiola: Ha 5-0 a félidő, nem szólhatunk egy szót sem

„Ez nem azt jelenti, hogy háromszor jobbak vagyunk, mint a Chelsea, de sokkal jobban örülünk, mint Sarri mester” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának Feczkó Tamás, az MTK vezetőedzője, akinek a csapata 3-0-ra legyőzte a MOL Vidit, miközben a fehérváriak csütörtökön csak 1-0-ra kaptak ki a Chelsea otthonában.

"Jó időben találkoztunk a Videotonnal. A Chelsea ellen nagyon jól játszottak, mindent kiadtak magukból, apai-anyait beleadtak. Aztán ugye három nappal később jött számukra az MTK elleni mérkőzés, amelyre szerintem nem tudtak százszázalékosan felpörögni” – magyarázta az MTK támadója, Torghelle Sándor, hogy szerinte hogyan győzhette le 3-0-ra a címvédőt az újonc.

A Vidi válogatott védője, Fiola Attila nem tudja, mi lehet a komoly vereség oka. "Az első félidő katasztrofális volt, hogy ha 5-0 a félidő, nem szólhatunk egy szót sem, minden támadásból helyzetük volt. Nem tudom, hogy mi történt a csapattal. Nyilván kicsit fáradtak voltunk, de erre nem lehet fogni, ilyen játékot nem lehet bemutatni hazai pályán. A második félidőben próbáltuk rendezni a sorokat, de nem sikerült sajnos.”

A mostani végeredmény azért is totógyilkos, mert a két csapat legutóbbi hat meccsét egyaránt megnyerte a Vidi, méghozzá 17-0-s gólkülönbséggel. "Sok barátom hívott amiatt, hogy… nem is tudom, ötös vagy hatos szorzó volt a győzelmünkre? Viccesen mondtam nekik, hogy 1-0-ról fogadjanak, mert arra több mint tízszeres szorzó volt” – mosolygott Feczkó Tamás, az MTK vezetőedzője. „Bíztam a sikerben, bíztam abban, hogy egy góllal jobbak tudunk lenni, de nagyon boldog vagyok, hogy a játékosaim ilyen profin látták el a dolgukat. A mostani mérkőzésen egy igazi csapat voltunk, mert a kapustól a centerig mindenki megtette a dolgát, mindenki hozzá tudott tenni a sikerhez.”

Torghelle Sándor vasárnap az MTK Vidi-verését kívánta, pedig pár napja még a fehérváriak EL-sikeréért szorított. "Egyértelműen magyar vagyok, hogy ha magyar csapat szerepel az európai porondon, akkor egyértelmű, hogy szurkolok neki, mint most a Videotonnak. Néztem a Chelsea elleni meccset, a BATE ellen kint is voltam, örülök neki, hogy ott van egy magyar csapat az Európa Ligában, remélem, minél tovább, jól fog szerepelni” – fogalmazott a korábbi válogatott támadó.

A MOL Vidi a következő NB I-es fordulóban a sereghajtó Haladáshoz látogat, míg az MTK a második helyezett Honvédot fogadja, és ha győz, helyet cserél ellenfelével.

A Sport24 videóját itt tudjátok megnézni:

Ki nyeri az NB I 2023/24-es idényét?

35541 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki nyeri az NB I 2023/24-es idényét?

  • 71%Ferencváros
  • 7%Újpest
  • 13%Paks
  • 1%Puskás Akadémia
  • 2%Debrecen
  • 5%Más csapat
35541 Szavazatok
Hirdetés