Feczkó: Nem kérek türelmet a szurkolóktól

Hozzászólások()
dvtk.eu
A DVTK újdonsült mestere az első benyomásairól beszélt.

A Diósgyőrnél nemrégiben edzőváltásra került sor, ugyanis szeptember első hetében távozott Fernando Fernandez, másnap pedig ki is nevezték az új trénert Feczkó Tamás személyében.

Az új vezetőedző győzelemmel kezdte munkáját, hiszen a DVTK a Zalaegerszeget 1-0-ra tudta legyőzni hazai pályán.

Feczkó ma a diósgyőriek hivatalos oldalának adott interjút, ebből a cikkből szemezgettünk.

Milyenek az első benyomások Diósgyőrben?

- A játékosok nagyon motiváltan és jól dolgoznak, csak a legjobbakat tudom elmondani róluk. Gyorsan átvették az általam elképzelt stílust, nagyon bízom benne, hogy ez már a ZTE elleni mérkőzésen is látszani fog, és ami még fontosabb: eredménnyel is társul.

Az átigazolási időszak lezárása után érkeztem, ilyenkor csak a szerződés nélküli labdarúgók közül lehet válogatni, ami markánsan szűkebb piacot jelent.
Még egyáltalán nem volt biztos, hogy én veszem át a csapat irányítását, amikor már javasoltam a klubvezetésnek Rui Pedro leigazolását. Hozzá hasonlóan Mirko Ivanovski és Iszlai Bence sem lépett még pályára ebben a bajnokságban, ezért különösen figyelni kell a beépítésükre, de idővel mindannyian nagy hasznunkra lesznek. 

Öt fordulót játszottak le a csapatok a bajnokságban. Az edzőcserét követően tüzet oltani érkeztél, vagy éppen építkezni, hiszen még 27 forduló maradt hátra?

- Van és ugyanakkor nincs is idő építkezni. Ahogy eddigi csapataimnál, úgy most sem kérek türelmet a szurkolóktól, mert ők azért jönnek ki a stadionba, hogy győzelmet ünnepeljenek. A mi célunk nem lehet más, mint minél sikeresebb csapatot építeni, amelyik a lehető legtöbb mérkőzést nyeri meg. A szombati találkozó pedig kiváló alkalom volt arra, hogy begyűjtsük az első három pontot, ugyanakkor azt is látni kell, két hét alatt nem fogjuk megváltani a világot, viszont az utolsó másodpercig lehet csúszni-mászni. 

Matematika tanárként nem állnak távol tőled a képletek. Mit szólsz ehhez? Labdarúgó=játékos+ember

- Teljes mértékben egyetértek! Bizonyos szint fölött nálam már nem az számít, hogy ki milyen játékos, hanem az, hogy milyen ember. Lehet valaki istenáldotta tehetség, ha saját magát a csapat elé helyezi, akkor azzal nem kívánok együtt dolgozni. Szerencsés helyzetben vagyok, mert az előző stáb olyan csapategységet hagyott rám, ami párját ritkítja, ezzel szerencsére nem kell foglalkozni.

Feczkó Tamás DVTK

Az eddigi edzői karrieredet böngészve egy tudatos építkezés sejlik föl: 6 idény az NB III.-ban, majd vezetőedzőként 4 idény az NB II.-ben, és most kezded a másodikat az élvonalban.

- Felépítettem egy edzőpálya-modellt, és azt tartom szem előtt. Minden egyes előrelépéshez sok munka és kitartás kell, és őszintén be kell vallani, hogy a labdarúgásban minden csapat és edző életében fontos szerepet játszik a szerencse is. 

Diósgyőrben mi a cél? 

- Szeretném a saját képemre formálni a csapatot, ami jól is halad, két hét alatt az alapokat lefektettük. Napról-napra haladunk előre, elsősorban a csapatjátékot kell stabilizálni. Amikor teljessé válik a csapat kerete, az általam elképzelt fizikai állapotba kerülnek, akkor sok örömet okozunk a szurkolóknak. Azt pedig majd meglátjuk, hogy mire lesz elég ez a sok erőfeszítés. Ahogy a házépítést az alappal kezdik, úgy a labdarúgásnak is megvan az alapja, a védekezés. Korábbi csapataimat úgy küldtem a pályára, hogy mindig rúgjanak egy góllal többet, mint az ellenfél, Diósgyőrben rövidtávon az a cél, hogy mindig eggyel kevesebbet kapjunk.

Balmazújvárosban és az MTK-nál is sajnálták a szurkolók a távozásod. Milyen szerepet játszanak számodra a drukkerek?

- Számomra nagyon fontosak a szurkolók, eddig bárhol dolgoztam, mindenhol remek kapcsolatot alakítottam ki a csapat szurkolótáborával. A DVTK vezetőedzőjeként még inkább megsokszorozódik ez, mert az ország egyik legjobb táboráról beszélünk, akik olyan hangulatot tudnak teremteni, amire mindenhol irigykedhetnek a játékosok és a nézők.

A cikk lejjebb folytatódik

Szeretnénk olyan teljesítményt nyújtani, hogy visszatérjenek azok az idők, amikor a régi stadionban megmozdultak a betonlelátók, és megremegett az ellenél lába. Ehhez első lépésként meg kell tölteni az új, csodaszép stadion szektorait, bízom benne, hamarosan sikerülni is fog.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

diósgyőr szurkolók dvtk

Bezárás