Ezt várja a BL-döntőtől Jürgen Klopp és Mauricio Pochettino

Hozzászólások()
Getty Images
Pochettino és Klopp is meglepő nyilatkozattal rukkolt elő a sajtótájékoztatón.

A Liverpool a tavalyi elveszített döntő után, szeretné begyűjteni a hatodik BL trófeáját, míg a Tottenham történelmi tettre készül, a klub fennállásának első Bajnokok Ligája győzelmét szeretné ünnepelni a mai este folyamán Madridban. 

Érhtető módon, mindkét edző felfokozott hangulatban nyilatkozott a Bajnokok Ligája-döntője előtt, azonban Jürgen Klopp most sem hazudtolta meg önmagát. 

- A döntők mindig is különleges mérkőzések voltak, mások a körülmények, neked is máshogy kell készülnöd. Ha én lennék az oka, hogy elvesztettem egymás után 6 döntőt, akkor mindenkinek aggódnia kéne, de ez nem így van. Valószínűleg az elődöntők megnyerésében világrekorder vagyok, az elmúlt 7 évet tekintve, de ez nagyjából senkit sem érdekel. A mai egy hamisíthatatlan döntő lesz, mindkettőnknek azzal kell foglalkoznia, hogy nagyon intenzívvé tegyük ezt az összecsapást. 

Mauricio Pochettino ugyanakkor levette a csapatáról a terhet, csak annyit kért a játékosaitól, hogy élvezzék ki a pillanatot, és felszabadultan futballozzanak. 

- A legfontosabb dolog az, hogy úgy játszanak a játékosaim, mint amikor gyerekek voltak, hét, nyolc, kilenc évesek, élvezzék a futballt. Ne gondoljanak arra, hogy egy milliárd ember figyel rájuk. Nagyon jól tudjuk, hogy mit kell tennünk, történelmet akarunk írni, futballtörténelmet. 

A cikk lejjebb folytatódik

- A Liverpool egy nagyszerű csapat, Jürgen pedig egy nagyszerű edző. Nagyon csodálom őt és gratulálok neki, hogy már a harmadik Bajnokok Ligája-döntőjét vívja majd. ​

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

2018-12-06-klopp-pochettino

Bezárás