Elemzés: Emery kinevezése biztonsági játék, mégis nagy változásokat hozhat az Arsenalnál

Hozzászólások()
Getty/Goal
A baszk szakember nagy meglepetésre lett az Ágyúsok új edzője.

Csupán néhány órával azután, hogy az Arsenal április végén hivatalosan is bejelentette, a következő szezontól már nem Arséne Wengernek hívják a csapat edzőjét, a klub vezérigazgatója Ivan Gazidis sajtótájékoztatót tartott.

Ezen az eseményen Gazidis ugyan nem tárta fel Wenger távozásának körülményeit, de világosan felvázolta, hogy milyen szakembert keresnek a francia mester helyére. Az utódnak az elmúlt 22 évben megszokott támadószellemű játékot kell tovább vinnie, a személyiségének passzolnia kell a klub filozófiájába, és megfelelő mennyiségű lehetőséget kell biztosítania a fiatal játékosoknak.

Az alapelvek tehát adottak voltak az Arsenal számára, és Gazidis leszögezte: a klubnak bátornak, sőt vakmerőnek kell lennie a végső döntésnél. Ehhez képest az Arsenal és Gazidis pontosan ellentétesen cselekedett.

Egészen a hét elejéig úgy tűnt, hogy az Ágyúsok korábbi csapatkapitánya, és az elmúlt két évben a Manchester City-nél segédedzőként dolgozó Mikel Arteta veheti át Wenger pozícióját. Az Arsenal számos szakemberrel felvette a kapcsolatot, de igazán komoly tárgyalásokig csupán Artetával jutottak el, aki megfelelt a Gazidis által felállított követelményeknek, és egyértelműen ő volt az utódlási folyamatot irányító vezérigazgató első számú választása.

Gazidis mellett az Arsenal játékosainak és a klub számos alkalmazottjának is egyértelmű volt, hogy Mikel Artetából jó, vagy akár kiemelkedő szakember lesz. Még bőven a visszavonulása előtt elkezdte az edzői képzést, és amint szögre akasztotta a stoplist, máris sorban állt érte Mauricio Pochettino és a Manchester City-nél frissen kinevezett Pep Guardiola, akik mindenképp a szakmai stábjukban akarták tudni a pályakezdő szakembert.

Miután a Manchester City az 2017/18-as szezonban 100 pontot szerezve és számtalan rekordot megdöntve nyerte meg az angol bajnokságot, Pep Guardiola nem győzte dicsérni Arteta szakmai munkáját. A fiatal edző többek között külön foglalkozott Leroy Sané-val és Raheem Sterlinggel. A két szélső labda nélküli mozgása szinteket javult Arteta felügyelete alatt, és ennek is köszönhetően a német 10 góllal és 15 gólpasszal, míg Sterling 18 góllal és 11 gólpasszal zárt a bajnokságban.

Mikel Arteta Manchester City

Arteta olyan gyorsan elnyerte Guardiola bizalmát, hogy csupán néhány hónap közös munka után a City vezetőedzője rábízta a csapat irányítását az Arsenal elleni rangadó előtt. A manchesteri kékek a félidőben egy gólos hátrányban voltak, de Arteta változtatásai után a második félidőben könnyedén megfordították a meccset.

Guardiolához és Wengerhez hasonlóan Arteta is a megalkuvás nélküli támadójátékban hisz, így a személye tökéletesen illett volna az Arsenal filozófiájába. A tárgyalások már annyira előrehaladottak voltak, hogy megszületett egy szóbeli megállapodás, és az utolsó napokban már a lehetséges átigazolásokról és az edzői stáb összetételéről folytak a megbeszélések.

Mígnem a utolsó pillanatban hatalmas fordulatot követően mégsem Arteta, hanem a PSG-től menesztett Unai Emery foglalhatta el Wenger helyét.

Habár a tárgyalások jól haladtak Artetával, és a fiatal szakember is elfogadta, hogy csak limitált összeg áll rendelkezésre a keret megerősítésére, és az átigazolásokról sem kizárólag ő dönt, Gazidisék mégis kihátráltak mögüle.

 Az Arsenal vezérigazgatója korábban bátor és vakmerő akart lenni, végül az utolsó pillanatban megijedt a kudarc lehetőségétől. Az Arsenal szurkolóinak egy részét a tárgyalások alatt komolyan aggasztotta, hogy Arteta még nem rendelkezik komoly vezetőedzői tapasztalattal, így az elképzelései és a tervei hiába győzték meg korábban a döntéshozókat, végső soron egy sokkal kevésbé kockázatos megoldás mellett döntöttek.

Artetával az Arsenal ugyan kockáztatott volna, de közel sem akkorát, mint ahogy elsőre tűnik. Az Ágyúsok kerete továbbra is jó erőből áll, és Wenger utolsó idényében még úgy is kényelmesen odaértek a 6. helyre, hogy 2018-ban csupán egyetlen idegenbeli mérkőzést tudtak megnyerni, miközben az öltözőből kiszivárgott információk alapján a játékosoknak sokszor maguknak kellett megoldást találniuk bizonyos esetekre, mert nem kaptak elég segítséget az edző stábtól.

Unai Emery Mikel Arteta

Amennyiben Arteta nem vált volna be, az Arsenal sokkal lejjebb aligha kerülhetett volna a tabellán, viszont ellenkező esetben egy olyan hosszú távú projektet lehetett volna megvalósítani egy tehetséges, ambiciózus, minden részletre odafigyelő, de a játékosok nyelvét is jól értő szakemberrel, amely az Arsenalt tartósan visszavezethette volna a legjobbak közé.

Unai Emery kinevezése nem az első eset, amikor az Arsenal vezető az utolsó pillanatban változtattak az előzetes terveiken. Tavaly nyáron az Ágyúsok mindvégig ragaszkodtak Alexis Sánchez megtartásához, mígnem az átigazolási időszak utolsó napjának utolsó óráiban mégis elfogadták a Manchester City ajánlatát, hogy aztán ne tudják időben pótolni a chileit, aki így további fél évig maradt a csapatnál a távozás gondolatával a fejében.

Az Arsenal látszólag mindvégig Artetával számolt, és ez alapján terveztek, de a terveiket ezúttal is felborították az utolsó pillanatban.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Emery egy biztonságos megoldás, aki mögött kellő tapasztalat áll, és dolgozott olyan kluboknál, ahol limitált anyagi lehetőségek mellett tudott sikereket elérni. A Valenciát évekig a legjobb három között tartotta Spanyolországban, miközben a csapat folyamatosan eladta a legnagyobb sztárjait, a Sevillával pedig egymás után három Európa Ligát nyert, amivel kiérdemelte a PSG kispadját.

Viszont Emery sosem tudta igazán átlépni a saját árnyékát, és a sikereit szinte minden csapatánál beárnyékolta valami. A Valenciánál hiába tartotta a tűz közelében a csapatot, a trófeákért már nem tudott harcba szállni. A Sevillánál a három Európa Liga győzelem kiemelkedő eredmény, de eközben sosem tudott a legjobb négy között végezni a bajnokságban, utolsó idényében pedig a csapatával egyetlen idegenbeli bajnokit sem tudott megnyerni. Míg Párizsban az első szezonjában elbukta a bajnoki címet a Monacóval szemben, a Bajnokok Ligájában pedig kétszer is a legjobb 16 között búcsúzott, ráadásul első alkalommal a Barcelona ellen igencsak emlékezetes módon.

Jól látható, hogy Emery-nek megvannak a korlátai, ami miatt aligha tőle lehet azt várni, hogy az irányításával az Arsenal a legnagyobb trófeákért fog küzdeni. Ugyanakkor a kinevezése legyen bármennyire is biztonsági játék, mégis hatalmas változásokat hozhat a Wenger-korszak utolsó éveihez képest.

Unai Emery Arsene Wenger PSG Arsenal

Wengerrel ellentétben Emery hatalmas hangsúlyt fektet a csapata taktikájának részletes kidolgozására és az ellenfelek feltérképezésére. Rendszeresek nála a videós elemzések, gyakran a játékosok számára már-már szinte emészthetetlen mennyiségben. Fontos szerepe van nála a labdakihozatalok és a letámadás megszervezésének, ami már önmagában hatalmas előrelépést jelenthet a Wenger-korszak végéhez képest.

Az Emery által preferált 4-2-3-1-es játékrendszer és magasra feltolt szélsőhátvédek teljesen ismerősek lesznek majd az Arsenal játékosainak, de a rendszerben rejlő részletek kidolgozottsága a korábbiakhoz képest mégis egy teljesen új tanulási folyamatot igényel majd.

Az közös Wengerben és Emery-ben, hogy mindketten a támadó futballt preferálják, de amíg a francia szinte kizárólag a játékosai egyéni képességeiben és helyzetfelismerésében bízott, addig az utódja sokkal pragmatikusabban áll a játék megszervezéséhez. Az Arsenal játékosainak így egy a korábbitól eltérő edzői metódushoz kell majd alkalmazkodniuk, ami pont szükségszerű az elmúlt évek kényelme után. Sok játékosnak ki kell majd mozdulnia a komfortzónájából, ami elengedhetetlen a további fejlődéshez.

A cikk lejjebb folytatódik

A Paris Saint-Germainnél a legtöbb problémát Emery számára a sztárok kezelés és a játékosuralom okozta. A baszk edző nem tudta a játékosok fejébe verni az ötleteit, így egy idő után fel kellett hagynia ezeknek egy részével. Az Arsenalnál azonban hasonló körülmények között dolgozhat, mint korábban a Sevillánál. Az Ágyúsok öltözőjében nem hemzsegnek az öntörvényű egyéniségek, kezdetben pedig elsősorban a Bajnokok Ligája indulás kiharcolása lesz a cél, miközben a sportigazgató Raul Sanllehi és a vezető játékosmegfigyelő Sven Mislintat mellett Emery-nek kizárólag a csapat felkészítésére kell majd koncentrálnia.

Mikel Arteta kinevezésével az Arsenal nagyot álmodhatott volna, míg Emery képes lehet ugyan lerakni egy új sikerkorszak alapjait, de a következő nagy lépés megtételére jelen állás szerint nem feltétlenül lesz alkalmas.

Emery Wenger

Következő cikk:
Ledolgozta hátrányát és továbbjutott a kupában a Barcelona
Következő cikk:
Horvátországból igazolna középpályást a Manchester City
Következő cikk:
Hivatalos: Negyvenszeres szlovák válogatottat igazolt a Haladás
Következő cikk:
Hivatalos: Kádár Tamás új szerződést írt alá a Dinamo Kijevnél
Következő cikk:
Az Arsenal edzője elküldené a csapattól Mesut Özilt
Bezárás