Didier Deschamps talán a világbajnokság komplett mezőnyének legellentmondásosabb edzője. A francia válogatottat vezető korábbi világbajnok játékos ugyan nagy tornán eddig csak kétszer maradt alul fontos meccsen a kispad mellett állva (2014-ben Németország ellen a legjobb nyolc között a világbajnokságon, 2016-ban pedig a hazai rendezésű Eb-döntőjében Portugália ellen), de a csapata játéka nem egyszer hagyott maga után kívánnivalót, és sokszor csak a játékosai remek egyéni képességeinek köszönhetően sikerült necces meccseket behúzni, akár jóval alacsonyabban jegyzett csapatok ellen is.
A francia szövetségi kapitány ezen a vb-n sem hazudtolta meg magát: az első meccsén még próbált kísérletezni a támadósorával, de Peru ellen már Giroud személyében visszatért a csapatba az egyik legmegbízhatóbb embere, valamint Matuidi révén egy újabb duplatüdejű játékossal megerősítette a középpályás védekezését. A franciák 7 ponttal, de nem túl szemet gyönyörködtető játékkal léptek túl a csoportküzdelmeken, hogy aztán Argentína ellen már azt tudják játszani, amire Deschamps a legalkalmasabbnak tartja őket. Brutálisan szervezett középpályás védekezés, majd a villámgyors támadók sebességének kihasználása a labdaszerzés után.
Egyszerűnek hangzik, de egy világbajnokságon ez a fajta egyszerűség a legegyenesebb út a siker felé. Immár szinte elcsépelt közhely, de a rövid felkészülési idő miatt a válogatottaknál nincs lehetőség az elitkluboknál megszokott precíz támadójáték megszervezésére, így azok indulnak a legjobb eséllyel, akik a védelmüket rendbe tudják tenni. 2010-ben Spanyolország és 2014-ben Németország is úgy nyert világbajnokságot, hogy az akkor épp az adott országban edzősködő Pep Guardiola pozíciós játékának elemeit vették át. Erre meg is volt a lehetőségük, hiszen ezeknek a válogatottaknak a magját a Barcelona, illetve a Bayern München játékosai alkották, akik a klubjaikban már elsajátították a rendszer sajátosságait, a többi játékost pedig már csak ebbe kell beleilleszteni.
Ezzel szemben Deschampsnak lehetősége sem volt hasonlóra, így a már taglalt bevált sémánál: stabil védekezés, támadásban egyszerű játékelemek használatával az egyéni képességek maximalizálása.
Ráadásul az elődöntőben Belgium – korábban Argentínához hasonlóan – ismét tökéletes ellenfélnek bizonyult a francia csapat számára. Az ellenfelet vezető Roberto Martinez a Brazília ellen szabadon játszhatott kontrákra, különösen a szerencsés vezetést jelentő gólt követően, amely után a rekordbajnok látványosan felborította a torna során addig jellemző egyensúlyt - naná, hiszen addig nem is kerültek hátrányba -, és beleszaladt a belga késbe, miközben a saját lehetőségeit amatőr módon puskázta el.
Ezzel szemben Franciaországnak esze ágában sem volt kinyílni a remekül kontrázó belga támadókkal szemben, és már az első percekben átadták a labdát az ellenfélnek.
Deschamps nem is variált, a megszokott alapcsapatát tette fel a pályára, és mivel Matuidi eltiltása lejárt, így visszatérhetett a franciák játékrendszerének egyik legfontosabb eleme is. Ellenben Martineznek bosszúságot okozott Meunier eltiltása, akinek a helyére Chadli került be a csapatba.
A meccs előtt a legnagyobb kérdés az volt, hogy Meunier hiányában Martinez milyen felállásban küldi pályára a csapatát, lévén a PSG játékosának kivételével egyetlen klasszikus értelemben vett jobbhátvéd/jobb oldali szárnyvédő sem kapott helyet a belga keretben. Chadli beállításával egy alapvetően támadó szellemű játékos került be a csapatba, és ennek ellensúlyozásaként egy 4-2-3-1-es felállásban Vertonghen került ki a védelem bal oldalára.
Igen ám, de ez a felállás csak akkor lépett érvénybe, amikor a belgák védekezni kényszerültek. Támadás esetén Vertonghen behúzódott a másik két középhátvéd mellé, Chadli pedig csatlakozott a támadókhoz, így a belga felállás 3-2-4-1-re módosult.
Erre a franciák egy 4-3-3-as felállással válaszoltak, amivel teljesen lezárták a pálya közepét, ezáltal szinte teljesen semlegesítve a belgák akcióit . Védekezésben nagy szerep jutott a csatároknak is: Mbappé elsősorban a Hazard felé vezető passzsávot próbálta lezárni, míg Griezmann és Giroud a két belga védekező középpályásra, Witselre és Dembélére ügyelt.
Tökéletesen kirajzolódik a belgák 3-4-2-1-es felállása, amelyben Hazard és Chadli magasan a széleken, míg Fellaini és De Bruyne a két félterületben foglal helyet. A védelem előtt Witsel és Dembélé helyezkedik, de a két csatár megakadályozza, hogy a védők eljuttassák hozzájuk a labdát. Eközben Dembélé ügyel arra, hogy Hazard is csak nagyon nehezen legyen megjátszható, és a lehető legmélyebbre kelljen visszajönnie labdáért.
Olivier Giroud a kapu előtt szinte végigszerencsétlenkedte a meccset, de a mezőnymunkájának hatalmas szerepe volt a csapata sikerében. A meccs során összesen 3 sikeres szerelést, 1 labdaszerzést, és 2 felszabadítást mutatott be, miközben leradírozta a pályáról Mousa Dembélé személyében az ellenfél egyik leglabdabiztosabb játékosát. Deschamps ezért is ragaszkodik hozzá annak ellenére, hogy a tornán nemhogy gólja, de még kaput eltaláló lövése sincs. Tegnap este például 6 kísérletéből egyik sem találta el Courtois ketrecét.
Védekezésben a franciák kulcsemberei egyértelműen Kanté és Matuidi voltak. A két védekező középpályásnak elsősorban arra kellett figyelnie, hogy Kevin De Bruyne ne tudjon veszélyes pozícióban labdához jutni, és ezt tökéletesen megoldották. Emellett Matuidinek még a felfutó Chadlival is szembe kellett néznie, így amikor a Juventus játékosa kilépett a szárnyvédőre, Kanté azonnal De Bruyne nyakába akaszkodott. Ha pedig Lucas Hernandeznek kellett kilépnie a vele szemben játszó Chadlira, akkor Matuidi ügyelt arra, hogy az így megnyíló területet ne tudja kihasználni a Manchester City klasszisa.
Matuidi kilép Chadlira, így Kanté veszi fel De Bruynét a pálya közepén. Eközben a két francia csatár továbbra sem hagyja szabadon a belgák védekező középpályásait, így a hátvédeken kívül nem marad más megjátszható ember, ezáltal teljesen impotenssé válik a belga támadójáték.
Ezúttal Hernandez kénytelen kilépni Chadlira, De Bruyne pedig megpróbálja kihasználni a balhátvéd és a középső védő között megnyíló területet. Matuidi azonban olvassa az ellenfele szándékát, és egy percre sem hagyja szabadon.
Belgium egyértelműen dominálta a labdát a mérkőzésen, de pontosan ez volt az, amit a franciák szerettek volna elérni. Roberto Martinez csapata felállt védelem ellen közel sem olyan hatékony, mint egy kinyíló ellenféllel szemben, míg a franciák már a korábbi meccseiken is megmutatták, hogy villámgyorsan tudnak átfordulni támadásból védekezésbe.
Támadásban a belgák részéről egyedül Hazard nyújtott igazán jó teljesítményt, ő nem kevesebb, mint 10 sikeres cselt hajtott vége, és az ő lövései jelentették a legtöbb veszélyt a francia kapura. Azonban érdemes megnézni, hogy ezeket sem kidolgozott akció előzte meg. Először egy nem jól hazatett labda után Lloris szabadított fel rosszul, majd egy egyéni akció végén jött egy lövés, amit Varane tudott blokkolni. A legnagyobb belga helyzet ezeken kívül Alderweireldé volt egy szögletet követően.
Szintén problémát okozott a belgák számára az elvesztett labdák visszaszerzése az ellenfél térfelén. Martinez csapatának gegenpresszingje enyhén szólva nem szuperált jól, így Pogba és Griezmann vezérletével a franciák könnyedén kipasszolták őket, hogy aztán lendületből vihessék kapura a labdát.
A francia labdaszerzés után a belgák azonnal próbálnak letámadni, de az egymáshoz közel helyezkedő kékek könnyedén gurigázzák ki az ellenfelet. Ebben hatalmas szerepe van annak, hogy Witsel alapból nagyon mélyről indul, így csak egy ütemmel később ér oda Griezmannhoz, aki ekkor már továbbadta a labdát. Ráadásul Witsel fellépése miatt még egy embert sikeresen átjátszottak a franciák.
Külön érdemes kiemelni még Pogba és Fellaini párharcát. A Manchester United középpályásai gyakorlatilag egymás őrzésével lettek megbízva, és ebből egyértelműen a francia jött ki győztesen. Pogba 1 lövés mellett kiosztott 3 kulcspasszt is, ráadásul 3 sikeres szerelés is a nevéhez fűződik. Ezzel szemben Fellaini ugyan bemutatott 2 szerelést, de támadásban teljesen súlytalan volt. Mindössze 1 kulcspasszt és 1 fejest sikerült felmutatnia, utóbbit mondjuk pont Pogba mellől érte el.
Pogba egy mélységi beindulással próbál zavart kelteni az ellenfél védelmében, de Fellaini szorgosan követi őt.
Hasonló helyzet a másik oldalon is: Fellaini itt egy jó beadásra várva egészen magasra húzódik, de Pogba a védelmi vonalba is követi a riválisát.
Bár már az első félidőben is az történt, amit a franciák akartak, a fordulópontot Umtiti gólja hozta el a mérkőzésen. Ezután a belgák pontosan ugyanazt követték el, mint amit ellenük Brazília: teljesen kinyíltak és el is kezdtek záporozni a francia helyzetek.
Ekkor jött el Mbappé ideje. A vb egyik legnagyobb sztárja a szétzilált belga védelem ellen nagyon elemében volt, és végül nem kevesebb, mint 6 helyzetet alakított ki a meccsen. Jelzésértékű, hogy a belga játékosok összesen 7 kulcspasszt jegyeztek a 90 perc alatt.
A gólt követően Martinez Mertens behozatalával próbálta széthúzni a pályát, és De Bruyne is mélyebbre lépett vissza labdákért, de a Manchester City klasszisa a kaputól távol nem tudta elég hatékonyan mozgatni a csapatát, miközben a franciák az elvesztett labdákat követően újabb és újabb lehetőségeket alakítottak ki.
Didier Deschamps végül a 85. percben hajtotta végre az első cseréjét: ekkor a már szinte a saját tizenhatosánál védekező Giroud helyére állt be N’Zonzi, és ezzel a franciák át is álltak 4-5-1-re.
A mérkőzés utolsó másodpercében még Tolisso is növelhette volna a franciák előnyét, de a belgák helyzetét jól mutatja, hogy hiába voltak hátrányban, az erőfeszítéseikből is csak az ellenfél tudott profitálni.
A francia válogatott ezzel a győzelemmel 2006 után ismét bejutott a világbajnokság döntőjébe, és talán az is kijelenthető, hogy Belgium ellen a világbajnokság egyik legkiemelkedőbb csapatszintű teljesítményét tették le az asztalra. Didier Deschamps kiválóan felkészítette a csapatát az ellenfélből, ezzel csattanós választ adva az őt bírálóknak.
Az egyértelműen elmondható, hogy a világbajnokságon szereplő válogatottak kispadján bőven nem elit kategóriás edzők ülnek, de ez itt és most semmit nem von le Deschamps érdemeiből. A francia válogatott kieséses szakaszban mutatott teljesítménye abszolút tiszteletet parancsoló, és a döntőben egyértelműen ők számítanak majd az esélyesebbnek. Persze ez volt a helyzet két éve az Európa bajnokság fináléjában is, amikor Portugália tréfálta meg az akkori házigazdát. Most már tényleg csak az a kérdés, hogy a Deschamps-érában a francia válogatott képes-e megtenni az utolsó lépést a siker felé.
