Elemzés: A Liverpool hivatalosan is bejelentkezett a bajnoki címért

Hozzászólások()
Taktikai elemzésünkben ezúttal a Tottenham és a Liverpool rangadójának érdekességeit vizsgáltuk meg.

A Premier League 5. fordulójának rangadóján a Liverpool úgy aratott magabiztos győzelmet a Tottenham Hotspur otthonában, hogy több szerencsével, és nagyobb kapu előtti koncentráltsággal akár ki is üthették volna a londoni riválisukat.

Az előző szezon Bajnokok Ligája menetelése és a nyári átigazolási szezonban érkező új szerzemények miatt a Liverpoolt sok helyen a címvédő Manchester City első számú ellenfelének kiállították ki a Premier League első helyéért folytatott versenyfutásban, és ezekhez az elvárásokhoz az első fordulókban fel is tudott nőni Jürgen Klopp csapata.

A Vörösök az első négy fordulót követően 9 lőtt és mindössze 1 kapott góllal álltak a tabella élén, de TOP 6-ba tartozó csapattal most találkoztak először a 2018/19-es szezon során.

A Tottenham szintén jól kezdte az idényt, az első három meccsüket - köztük a Manchester United elleni rangadót - kivétel nélkül megnyerték, de a válogatott szünet előtti utolsó meccsükön a Watford ellen szenvedtek vereséget, és erre a meccsre is az akkori formájukat sikerült átmenteniük.

Mauricio Pochettino helyzetét nem könnyítette meg, hogy két kulcsjátékosára, Hugo Llorisra és Dele Allira sem számíthatott sérülés miatt. Az argentin mester egy kissé meglepő 4-3-1-2-es felállásban küldte pályára a csapatát, amelyben Mousa Dembélé közvetlenül a védelem előtt helyezkedett, őt két oldalról támogatta Harry Winks és Eric Dier, a Lucas Moura-Harry Kane csatársor mögött pedig - gyakran a pálya jobb oldala felé tolódva - Christian Eriksen helyezkedett.

Jürgen Klopp nem húzott váratlant, a csapata az eddigi meccsek alapján a legerősebb összeállításban lépett pályára 4-3-3-as formációban, amely védekezésben 4-5-1-re módosult. Az előző, Leicester City elleni meccshez képest visszakerült a csapatba Naby Keita, elől a Mané-Firmino-Salah hármas helye megkérdőjelezhetetlen volt, hátul pedig ismét az angol válogatottba is meghívót kapó Joe Gomez támogatta Virgil van Dijkot.

Spurs Pool kezdők

Pochettino valószínűleg arra számított, hogy a gyémánt alakzatban pályára küldött középpályával létszámfölényt tud majd kiharcolni a Liverpool három belső hármasával szemben, de mint kiderült, a számításai egyáltalán nem jöttek be.

Jürgen Klopp elsősorban Roberto Firminót bízta meg Dembélé őrzésével, így a pálya közepén nem tudott érvényesülni a Tottenham fölénye, a Vörösök teljesen elzárták az ellenfél elől a pálya közepe felé vezető utat, miközben agresszív letámadással kényszerítették hibára a Spurs játékosait.

Spurs Pool 1.

Hiába vannak papíron létszámfölényben a Tottenham középpályásai, a liverpooli játékosok remek helyezkedéssel teljesen lezárják a pálya közepét. Külön érdemes kiemelni a Liverpool támadóinak, valamint a Spurs szélső hátvédeinek helyezkedését. Firmino és Mané úgy helyezkedik, hogy adott esetben két irányba is el tudják indítani a letámadást, míg Salah a hosszú oldalon blokkolja a Danny Rose felé vezető passzsávot. Ezen felül a Tottenham két szélső bekkje nagyon magasan helyezkedett, amit a Liverpool támadói remekül használtak ki.

Spurs Pool 2.

Az előző jelenet folytatásában Alderweireld már passzopció híján megpróbálta egy keresztlabdával Rose-t megjátszani, de ezt a jól helyezkedő Salah kapcsolta le. A két szélső hátvéd előretolt pozíciójának köszönhetően a félelmetes liverpooli támadóhármas 3 a 2 ellen vezetheti rá a belső védőkre a labdát, miközben Trippier és Rose iszkol hátrafelé.

A Tottenham szinte az egész mérkőzésen szenvedett, mivel a Liverpool megfelelően koordinált letámadásának köszönhetően alig tudták eljuttatni a labdát a támadóikhoz. Jürgen Klopp csapata kétféle presszing csapdát alkalmazott, amellyel sikeresen ellehetetlenítették a hazaiak támadójátékát.

1. A középpályás vezető passzopciók lezárásával az oldalvonal mellé terelték a labdát, majd az ezt követően a megindított agresszív letámadás végén pontatlanul felívelt labdákra kényszerítették az ellenfelet.

2. Amennyiben a labda eljutott a pálya közepére, a Vörösök azonnal nyomást helyeztek a labdás játékosra, lehetőleg elzárva előle az összes passzsávot, hogy azután az így megszerzett labdával lendületből támadhassák a rendezetlen védelmet.

Spurs Pool 3.

A Liverpool tökéletesen lezárja a pálya középső részét a labdát birtokló Alderweireld előtt, és csupán egyetlen lehetséges passzopciót hagynak nyitva számára. Firmino úgy támadja le a középhátvéd, hogy közben végig a fedezőárnyékában tartja Dembélét, Keita és Milner eközben Winksre és Dierre figyel. Egyedül Trippier megjátszható, de a passz pillanatában Mané azonnal megkezdi a letámadást, egyre hátrébb szorítva ezzel az ellenfelet, amíg nem marad más választásuk, mint hosszan előre rúgni a játékszert.

Spurs Pool 4.

Olykor Winks, vagy - ahogy ezen a képen is - Dier is hátrébb lépett, megpróbálva ezzel segíteni a labdakihozatalokat, de ebben az esetben a szélső támadó, Mané gondoskodott a besegítő középpályásról, és a liverpooli szélsőhátvéd, ezúttal Robertson húzódott feljebb, hogy szükség esetén megtámadhassa az ellenfél azonos posztján szereplő játékosát.

Spurs Pool 5.

Alderweireld ezúttal megkísérelte felpasszolni a labdát a középpályára, és bár Dembélé Keita szorításában még pontosan tovább tudta tenni a játékszert, Diernek már nem volt ekkora szerencséje. Mané úgy támadja meg az angol középpályást, hogy elzárja előtte a biztos menekülési útvonalként szolgáló Alderweireldet, és közben hátulról Milner is megindul az irányába. Dier emiatt vaktában próbálja hátratenni a labdát pont a két védő közé, és erre lecsap az ismét tökéletesen helyezkedő Salah, majd egészen Vorm kapujáig sprintel.

A Tottenham szintén megpróbált magasan nyomást helyezni az ellenfélre, ilyenkor a Liverpool hosszú indításokat küldött a Spurs szélső védője mögé, amikkel elsősorban a középről jobb oldalra kihúzódó James Milnert, vagy a másik oldalon Sadio Manét célozták meg. Amennyiben ezekből a kísérletekből nem sikerült helyzetet kialakítani, és a labda visszakerült az ellenfélhez, azonnal visszarendeződtek, és a cikk eddigi részében ábrázolt módon próbálták hibára kényszeríteni az ellenfelet, többnyire sikerrel.

Az első félidőben egy szögletet követően Vorm hibáját kihasználva Wijnaldum szerzett vezetést a Vörösöknek, Pochettino pedig változtatott a második félidőre. A Tottenham átállt 4-2-3-1-re, de a Liverpool továbbra is megfelelően időzítette a letámadásait, és nyomás alatt az ellenfél középpályásai számos alkalommal labdát veszítettek a pálya közepén, és Klopp csapata rengeteg ígéretes támadást vezethetett ezekből.

Végül Roberto Firmino szerezte meg a csapata második gólját, de a helyzeteket minőségük alapján értékelő statisztika (xG) alapján 3.4 gólra elegendő lehetőséget dolgoztak ki, míg ez a szám az ellenfél esetében mindössze 0.9-re jött ki.

A cikk lejjebb folytatódik

A Tottenham csupán a meccs hajrájában tudott nyomást helyezni a Liverpoolra, ekkor Erik Lamela révén a szépítés is összejött Pochettino csapatának, de az egyenlítésre már nem volt esélyük.

Ha pusztán az eredményre pillantunk rá, akkor nem tűnik annyira egyértelműnek, de a Liverpool rendkívül magabiztos, valódi bajnokaspiránshoz méltó sikert aratott az idei első rangadóján. Jürgen Klopp csapata végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést, és kicsit pontosabb helyzetkihasználással akár jóval több góllal is megszórhatták volna az ellenfelüket.

Liverpool PSG PS

Következő cikk:
Nemzetek Ligája: Svédország és Szerbia feljutott, a portugálok és a lengyelek ikszeltek
Következő cikk:
Neymar és Mbappé is megsérült, nyertek a brazilok, a franciák és az olaszok
Következő cikk:
Seedorf: Neymar távozása a Barcától óriási hiba volt
Következő cikk:
A United, a Barca és a Real is a Lazio klasszisára hajt
Következő cikk:
Kanté a Chelsea történetének legjobban kereső játékosa lehet
Bezárás