euro 2020 képMLSZ

EB2020: Szlovákiában kezdünk - itt a teljes menetrend

Másfél év múlva az eddigi legnagyobb és legkülönlegesebb Európa-bajnokságot rendezi meg az európai szövetség: a tornának 12 házigazdája lesz, a közös rendezésben részt vesz Magyarország is, amely az épülő Puskás Ferenc Stadionban ad otthont három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek. Az Eb-re 24 csapat jut ki, közülük húszan az Eb-selejtező sorozatban biztosítják be helyüket, négyen pedig a Nemzetek Ligájából kvalifikálhatják magukat a tornára.

A selejtezőben tíz csoportban zajlanak a küzdelmek, minden csoportból az első és a második helyezett szerez jogot az Eb-szereplésre. A dublini sorsolás előtt az UEFA az őszi Nemzetek Ligája-szereplés alapján készítette el a kalapok beosztását, a magyar válogatott a negyedik kalapba kapott besorolást, vagyis három magasabban rangsorolt riválist sorsoltak mellé. A rendező országok (Azerbajdzsán, Dánia, Anglia, Németország, Magyarország, Olaszország, Hollandia, Írország, Románia, Oroszország, Skócia, Spanyolország) közül legfeljebb kettő válogatottja kerülhetett egy csoportba, így minden házigazdának megvan az esélye, hogy az első két hely megszerzésével bebiztosítsa az Eb-részvétel kiharcolását. 

A magyar válogatott az E csoportba került, melybe a legerősebb kalapból az idei vb-ezüstérmes Horvátországot sorsolták, a második kalapból Wales, a harmadikból Szlovákia, az ötödikből a szintén társrendező Azerbajdzsán került mellénk. A hatodik kalapból nem kaptunk ellenfelet, így ez az öt válogatott küzd majd egymással az Eb-részvételt érő első két helyért.

A magyar válogatott 2019-es Eb-selejtezőinek időpontjai: 

A cikk lejjebb folytatódik

Március 21.: Szlovákia-Magyarország, 20.45
Március 24.: Magyarország-Horvátország, 18.00
Június 8.: Azerbajdzsán-Magyarország, 18.00
Június 11.: Magyarország-Wales, 20.45
Szeptember 9.: Magyarország-Szlovákia, 20.45
Október 10.: Horvátország-Magyarország, 20.45
Október 13.: Magyarország-Azerbajdzsán, 18.00
November 19.: Wales-Magyarország, 20.45

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Magyar válogatott Nagy Ádám Dzsudzsák Kalmár

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

20922 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

  • 52%Xabi Alonso
  • 6%Julian Nagelsmann
  • 17%Steven Gerrard
  • 5%Roberto De Zerbi
  • 1%Thomas Frank
  • 18%Más
20922 Szavazatok
Hirdetés