E-sport: Egy magyar továbbjutás és egy kiesés az Európa Ligában

Hozzászólások()
HPCL
Felemásra sikeredett csapataink szereplése az európai kupaporondon.

Tegnap este az Európai Kupák negyeddöntőjét játszották. A Nice Gaming Bajnokok Ligája mérkőzését elhalasztották (hétfőre), így tegnap két csapatunk volt érdekelt az Európa Ligában.

A Real Leyendas az angol Thunder AUK ellen lépett pályára (az angol csapat névváltáson esett át, az előző körben még FC Hurricanes néven szerepelt). A mérkőzés tapogatózva indult, magyar mezőnyfölénnyel, de a Premier League csapata a második félidő elején egy 10 perces magyar megingást követően 2 gólos előnyre tett szert. Ezt követően a Leyendas összeszedte magát és Anti duplájával felálltak, és hosszabbításra hozták a mérkőzést. Elmondhatjuk, hogy a második félidőben az előbb említett 10 perces szakaszt kivéve végig a HPCL-ben szereplő magyar csapat dominált, de a hosszabbítás végén jött a dráma, aminek a kicsengése sajnos nem lett pozitív, ugyanis a 120. percben az angolok jutottak pontrúgáshoz, a jól kivitelezett kombináció után pedig a labda a Leyendas kapujában kötött ki. Ezzel a Real Leyendas számára sajnos balszerencsés módon véget értek az EL küzdelmei.

A mérkőzés után Balogh Csanád a következőket mondta:

- Sajnáljuk, hogy nem sikerült a továbbjutás, nyilván ilyenkor még mindenki csalódott, elkerülhető gólokat kaptunk, de rég nem látott egységben játszott a csapat. Egy tizenegyespárbajt mindenképpen megérdemeltünk volna, de a FIFA úgy döntött, hogy erre ma nem lesz lehetőségünk. Köszönjük mindenkinek aki szorított, szurkolt nekünk.

A másik magyar pályára lépő a Dr. Relax Esport csapata volt, akik a portugál VPG Naus csapatával néztek farkasszemet. A nézők ezen az estén valami olyat láthattak, amire régen nem volt példa az Európa Ligában. A magyar csapat egy gyors kapott gólt követően végig dominálva, kiváló játékkal törölte fel a padlót a luzitánokkal és Nyári góljával, valamint Latrányi Lucien mesterhármasával könnyedén jutott az elődöntőbe, hiszen a négy magyar gólra már nem érkezett portugál válasz. 

A mérkőzés után a Dr. Relax managere, Jakab Szabolcs a következőket mondta:

- Nehéz meccsre számítottunk, hiszen az ellenfél a csoportjából veretlenül jutott tovább.
Rosszul kezdtük a mérkőzést, az elején egyből kaptunk egy elkerülhető gólt, de szerencsére össze tudtuk szedni magukat és a 2. félidőben odaszegeztük őket a kapujukhoz, ennek eredménye pedig négy rúgott gól lett. Külön kiemelném Lucient aki három góllal és egy gólpasszal a meccs legjobbja lett. Nem gondoltam volna, hogy idáig el tudunk jutni ezért nem is tűztem ki célokat, de most mar csak egy célunk lehet, megnyerni az Európa Ligát!

A cikk lejjebb folytatódik

Ezzel tehát továbbra is van harcban álló magyar csapat az Európa Ligában. Sajnálhatjuk, hogy a Real Leyendasnak nem sikerült továbbjutnia, hiszen abban az esetben igazi magyaros elődöntő lehetett volna. Így a Dr. Relax Esport ellenfele a következő körben, jövő kedden a Thunder AUK csapata lesz.

További infókért látogassátok meg a Hungarian Pro Clubs League oldalát is.

HPCL

Következő cikk:
Hivatalos: Boateng a Barcelonában folytatja
Következő cikk:
Ronaldo kihagyott büntetője ellenére is simán nyert a Juventus
Következő cikk:
Védőt igazolt a Budapest Honvéd
Következő cikk:
Goal elemzés: Emery tökéletes haditervet eszelt ki az ötlettelen Chelsea legyőzéséhez
Következő cikk:
Goal infó: Magyar kapust igazolhat az Olympiakosz
Bezárás