Hírek Élő eredmények
WC Qualification Europe

De Rossi és Barzagli is búcsút int az olasz válogatottnak

10:00 CET 2017. 11. 14.
Barzagli Buffon Italy
Folytatódik a sor, amit Gianluigi Buffon megkezdett.

Ahogy már korábban megírtuk, Svédország felülmúlta Olaszországot, így a Squadra Azzurra nem lesz ott a 2018-as vb-n.

Rögtön a mérkőzés után élő adásban jelentette be Gianluigi Buffon, hogy visszavonul a válogatottságtól.

Azonban nem volt egyedül ezzel a tettével, hiszen a találkozó után Andrea Barzagli és Daniele De Rossi is hasonlóképpen tett.

Buffon Juventos-os csapattársa, Barzagli 2004 óta 73 alkalommal szerepelt a válogatottban. Három világbajnokságon, három Eb-n és egy Konfederációs Kupán is a csapat tagja volt.

- A futball terén ez a legnagyobb csalódás az életemben - mondta a védő a mérkőzés után a Rai Sport-nak.

De Rossi 34 évesen, 117 mérkőzéssel a háta mögött int búcsút a nemzeti csapatnak. A Roma középpályása ezeken a találkozókon összesen 21 gólt szerzett.

- Újra fel fogunk emelkedni, úgy, ahogy máskor is megtettük ezt egy nagyobb csalódás után - mondta De Rossi.

- Bejártam az egész világot ezzel a mezzel, így több, mint egy évtized után furcsa és nehéz levenni az utolsó alkalommal.