Bundesliga: Hazai pályán botlott a Bayern München, Sallaiéktól kapott ki a Schalke

Hozzászólások()
Getty
A címvédő először hibázott a szezonban, a tavalyi ezüstérmes Schalke viszont pont nélkül áll az utolsó helyen.

A Bundesliga 5. fordulójában kedd este fél kilenctől kezdődően három mérkőzés is megrendezésre került.

A címvédő és egyben listavezető Bayern München hazai pályán fogadta az Augsburgot, és bár a meccs egy jól eltalált vendég lövéssel kezdődött, a későbbiekben már a bajor sztárcsapat bizonyult veszélyesebbnek.

Renato Sanches háromszor is veszélyeztetett, de az első félidő végére maradtak a legnagyobb hazai helyzetek. Egy csúnyán eladott labda után a Lewandowskit helyettesítő Sandro Wagner hibázott ziccert, majd pedig Serge Gnabry lövését védte bravúrral Andreas Luthe.

A Bayern München ugyan az első félidőben nem tudott gólt szerezni, de Arjen Robben a 48. percben már betalált Serge Gnabry előkészítése után.

A gólt követően nem sokkal ismét Renato Sanches próbálkozott egy nagyszerű szólót követően. A 83. percben pedig Franck Ribéry talált az Augsburg kapujába, de azt a gólt a játékvezető les miatt érvénytelenítette.

A 87. percben pedig jött a hidegzuhany a bajorok számára: egy szögletnél Neuer nagyon rosszul mozdult ki a kapujából, a labda Gouweleeuw elé került, aki rárúgta a labdát a gólvonal előtt álló Felix Götzére, akiről pedig a kapuba pattant a játékszer. 1-1

Az egyenlítő gólra már nem érkezett válasz a Bayern München részéről, így Niko Kovac csapata először veszített pontot a szezon során.

Renato Sanches Bayern 25092018

Szalai Ádám visszakerült a Hoffenheim kezdőcsapatába a Hannover elleni mérkőzésre, és a Dortmund elleni balszerencsés döntetlen után ezúttal nyerni tudott Julian Nagelsmann csapata. 

A vendégeknek Joshua Brenet szerzett vezetést a 20. percben, és ezt az előnyt tudta megduplázni Kaderabek a második félidő elején. A Hannover Fulkrug tizenegyesével még visszajött a meccsbe, de a hazai csapat újabb gólt már nem tudott szerezni. Sőt, a hajrában a Dortmund ellen az utolsó percben ziccert rontó Belfodil is betalált, így a Hoffenheim 3-1-re nyerte meg a mérkőzést.

Hannover Hoffenheim Bundesliga

A tavalyi ezüstérmes Schalke annak reményében lépett pályára az ismét Sallai Rolanddal a kezdőcsapatban felálló Freiburg otthonában, hogy megszerezhetik a szezon során az első pontjaikat, de meglepetésre ismét kudarcot vallott Domenico Tedesco együttese.

A mérkőzés egyetlen találatát Niederlechner szerezte az 52. percben, így a Schalke 5 mérkőzést követően továbbra is pont nélkül áll a tabella utolsó helyén.

A Bundesliga 5. fordulójának kedd esti eredményei:

Werder Bremen 3 - 1 Hertha BSC

Bayern München 1 - 1 Augsburg

A cikk lejjebb folytatódik

Hannover 1 - 3 Hoffenheim

Freiburg 1 - 0 Schalke

ONLY GERMANY Schalke 04 SC Freiburg Bundesliga

Bezárás