Bundesliga: Dárdaiék pont nélkül maradtak

Hozzászólások()
Hertha BSC
Öngól okozta a Hertha vesztét, Szalaiék idegenben szereztek pontot.

A Bundesliga szombati játéknapján a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC a Stuttgart otthonában lépett pályára.

A középmezőnyben tanyázó berliniek ugyan igyekeztek mezőnyfölényt kialakítani, ám nem voltak elég hatékonyak, így kiegyenlített összecsapást láthattak a kilátogató szurkolók.

A hazaiak játékában sem volt meg az átütő erő, a két szervezetten, fegyelmezetten futballozó csapat csatájában csak elvétve alakultak ki igazi helyzetek.

Egyik csapatnak sem sikerült feltörnie ellenfele védekezését, és úgy tűnt, marad a gól nélküli eredmény, azonban a hajrában megszerezte a vezetést a hazai együttes.

Starkról került a saját kapujába a labda, a Hertha tehát öngóllal szenvedett vereséget.

Dárdaiék így a 11., a három pontot begyűjtő Stuttgart pedig a 12. helyen áll a tabellán.

Pályára lépett Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim is, és az első játékrész hajrájában megszerezték a vezetést a Werder Bremen otthonában.

A magyar válogatott csatár a kispadról figyelhette, amint Hubner révén előnybe kerülnek a vendégek.

Fordulás után szűk húsz perccel egalizáltak a brémaiak Gebre Selassie találatával, és a hátralévő időben újabb gól már nem született, így megosztoztak a pontokon a csapatok, Szalai végül negyedóra játéklehetőséget kapott Gnabry helyett a vendégeknél.

A Bundesliga szombati eredményei:

Augsburg 1 - 0 Hamburger SV

Eintracht Frankfurt 1 - 1 Freiburg

Hannover 3 - 2 Mainz

VfB Stuttgart 1 - 0 Hertha Berlin

A cikk lejjebb folytatódik

Werder Bremen 1 - 1 Hoffenheim

18:30 RasenBallsport Leipzig - Schalke

Mario Gomez HERTHA BSC VFB STUTTGART BUNDESLIGA

Következő cikk:
A szezon hátralévő részét kihagyja az Arsenal klasszisa
Következő cikk:
Hivatalos: Boateng a Barcelonában folytatja
Következő cikk:
Ronaldo kihagyott büntetője ellenére is simán nyert a Juventus
Következő cikk:
Védőt igazolt a Budapest Honvéd
Következő cikk:
Goal elemzés: Emery tökéletes haditervet eszelt ki az ötlettelen Chelsea legyőzéséhez
Bezárás