Hírek Élő eredmények
Diósgyőr

Bódog: A játékosaim néha gyökérnek tartanak

13:30 CET 2017. 12. 25.
Bódog Tamás DVTK Diósgyőr
A DVTK vezetőedzője őszintén beszélt a habitusáról és példaképéről is.

Bódog Tamás, az NB I-ben szereplő Diósgyőr trénere aodtt interjút klubja honlapjának, melyben többek közt arról is beszélt, kendőzetlen őszintesége nem nyerte el néhány játékosa tetszését.

- A játékosokkal korrekt és őszinte vagyok, még akkor is, ha esetenként nagyon érzékenyen érinti őket, amit hallanak. Azt is tudom, hogy néha gyökérnek tartanak, de használhatnék akár rondább jelzőt is. Ez azonban számomra egyáltalán nem okoz problémát - nyilatkozta Bódog a dvtk.eu-nak.

- Nagyon fontos nekem, hogy mit gondolnak rólam a játékosok, de úgy gondolom, hogy egy edzőnek mindig őszintének kell lennie, még ha néha fáj is. Hiszem, hogy a korrektség hosszú távon megtérül - tette hozzá a szakember.

Az interjúban Bódog azt is elárulta, edzőként ki a minta számára.

- Jürgen Kloppért és a Diósgyőrért tűzön-vízen át harcolnék. Mainzban fél évig csapattársak is voltunk, ezt követően lett az edzőm. Mindig számíthattunk egymásra. Kőkemény volt, nyílt lapokkal játszott, a kritikát pedig szemtől-szemben mondta, és nem az ember háta mögött - fogalmazott a tréner.