Újpest tervezet

Az Újpest FC továbbra sem enged: mindent elvenne az UTE-tól a címerért cserébe

Az nb1.hu megszerezte azt a szerződéstervezetet, amelyet a Goal Magyarország információi szerint az Újpest FC állított össze és küldött el az UTE-nak. Röviden összefoglalva: az Újpest FC-t működtető cég visszaállítja a csapat régi címerét, ha az UTE eladja a kft.-ben meglévő részesedését, összevonja az utánpótlását az FC-vel és beadja a közösbe az általa használt pályákat.

Vagyis: az Újpest FC jogellenesen megváltoztatta a címert, de most visszaállítaná, de ehhez olyan feltételeket szab, amelyeket az UTE biztosan nem vállal majd. 

Amennyiben az anyaegyesület eladná a tulajdonrészét a kft.-ben, akkor Roderick Duchatelet, a cég tulajdonosa mindenben egyedül dönthetne, extrém esetben határozhatna úgy, hogy holnaptól zöld-fehérben futballozik az Újpest. A társasági szerződés szerint jelenleg a címer, a szín és a székhely megváltoztatásához szükséges az UTE hozzájárulása. Mondjuk ezt a címer lecserélésénél is kihagyták… 

A cikk lejjebb folytatódik

Az UTE-tól származó információink szerint nem mennek bele az utánpótlás összevonásába sem, mert ez az egyesület számára előnytelen lenne, hiszen az irányítás átkerülne Roderick Duchatelet kezébe. Vagyis a gazdasági és a sportszakmai irányítás is Duchatelet cégénél lenne. Az egybeolvadás ilyen formája azt jelenti, hogy az UTE a továbbra is meglévő bevételeit beviszi a közös utánpótlásba, de ezek felhasználásáról a belga üzletember cége dönt egyedül. Ez azért nem egy nagy üzlet…

A pályákkal kapcsolatban is furcsán gondolkodik a belga pénzember. A tervezetben felsorolt létesítmények egy része az újpesti önkormányzaté, de szerződés szerint 15 évig az UTE használhatja, a további pályák pedig az egyesület tulajdonában állnak. Szóval: az Újpest FC-nek nincs elég pályája, az UTE-nak van és az FC egy jogilag is vitatott címercsere visszaállításáért cserébe erre is rátenné a kezét. 

Közben meg szurkolói ankétot szervez az Újpest FC, amelyre meghívták az UTE vezetőjét Őze Istvánt is, aki udvariasan visszautasította az invitálást, hiszen akkor nem ragaszkodott a társaságához Duchatelet, amikor lecserélte a címert. 

Újpest tervezet Újpest tervezet Újpest tervezet
Hirdetés