Az MLSZ elismerte, hogy sztáredző is jelölt a válogatott kispadjára

Hozzászólások()
Olaszországból érkezhet az új szövetségi kapitány.

Ahogy már a tegnapi napon megírtuk, a magyar válogatottat a Luxemburg és a Costa Rica elleni mérkőzéseken Szélesi Zoltán fogja irányítani.

Elődje, a német Bernd Storck kedden közös megegyezéssel bontott szerződést az MLSZ-szel a sikertelenül megvívott világbajnoki selejtezősorozatot követően.

Bánki Erik, az MLSZ elnökségének tagja a szegedma.hu-nak elmondta, lát alkalmas magyar jelöltet arra, hogy átvegye a nemzeti tizenegy irányítását, de az első számú cél, hogy ott legyen a csapat a 2020-as Európa-bajnokságon.

- Legnagyobb meglepetésemre Giovanni Trapattoni menedzserétől kaptam egy levelet, amelyben jelezte, hogy a mester szabad, szívesen tárgyalna velünk – fogalmazott Bánki. Trapattoni a Juventus, az Inter, a Bayern München, a Benfica és a Salzburg edzőjeként rengeteg címet nyert, de irányította az olasz és az ír válogatottat is.

A cikk lejjebb folytatódik

Az elnökségi tag szerint fontos döntést kell meghoznia az MLSZ-nek az új kapitány kilétét illetően.

Stratégiai döntést kell meghoznunk: amikor az északírek elleni, első selejtezősorozatbeli meccs után Pintér Attilát menesztettük, éppen azért tettük, mert nem láttuk azt a taktikát, ami ahhoz kell, hogy egy Eb-selejtező csoportból továbbjuthassunk. Nagyon jó döntést hoztunk, és akkor meglepő volt, hogy Dárdai Palit bíztuk meg ezzel a feladattal. Nem volt meg még a pro licence sem, de olyan emberi képességei vannak, annyira szuggesztív, olyan munkamániás és úgy fel tudja tüzelni a játékosokat, hogy egy viszonylag gyengébb képességű csapatból is képes sokkal jobb teljesítményt kihozni. Vagy ezt a fiatal vonalat nyomjuk tovább, amire vannak alkalmas jelöltek, így Löw Zsolt, vagy az a Szabics Imre, aki játékosként mindent látott már a futballból, aki jól is dolgozott Pali stábjában. Vagy hozunk egy külföldi, tapasztalt szakvezetőt. Ha az utóbbi érvényesülne, én akkor is azt támogatnám, hogy a stábban ne külföldiek, hanem ezek a tehetséges magyarok kapjanak helyek. Ekkor van esély arra, hogy egy következő kapitányváltáskor, teszem azt egy sikeres Európa-bajnoki szereplés után, jöhessenek olyan magyar edzők, akik szövetségi kapitányként is kipróbálhassák magukat.

Szabics Imre Nagy Ádám magyar válogatott

Következő cikk:
Ronaldo kihagyott büntetője ellenére is simán nyert a Juventus
Következő cikk:
Védőt igazolt a Budapest Honvéd
Következő cikk:
Goal elemzés: Emery tökéletes haditervet eszelt ki az ötlettelen Chelsea legyőzéséhez
Következő cikk:
Goal infó: Magyar kapust igazolhat az Olympiakosz
Következő cikk:
Távozik a Ferencváros szerb támadója
Bezárás